MALONYAI PÉTER
2023.01.24 23:01

Szemorvoskülönbség – Malonyai Péter jegyzete


Már a szünetben teljes volt nálam kép, gondolok itt arra, hogy megint történt valami, ami túlmutat 2023. január 24-én, a tegnapi ZTE–Fradin.

 
Két igen érdekes góllal nyert Zalaegerszegen a Ferencváros
Moniz: A bírók a Ferencvárosnak ítélnek, vagy valóban semlegesek? 

Persze hogy a VAR-ra gondolok, szűkebben a Fradi tizenegyesgóljára. A kockázás (pöttyözés, csíkozás, lakkozás – van ott minden, mint a búcsúban) úgy döntött, hogy Marquinhos nem érintette kétszer a labdát a lövésénél. Lelke rajta a gépnek, meg persze a pénzkeresés jegyében szemüket guvasztó ítészeknek, akik – jól mondta szakértőként Horváth „Doki” az M4 Sport stúdiójában – aligha futballoztak valaha is, legalábbis a lényegre figyelve. Ráadásul fizikából sem állhattak jól az iskolában, mert a brazil játékos mozdulata után szálló labda íve, iránya egyértelmű bizonyíték.

Ezek után némi sportszerűség iránti szkepszissel néztem tovább a meccset, örültem a ZTE egyenlítésének („Kisült Isten igazsága” – járta a mondás a grundon), és csak az javított a helyzeten, hogy a játékosok felül­emelkedtek a körülmények hatalmán (higgyék el, ez a legnehezebb...), és gyűrték az ipart rendesen. Tisztelet nekik.

Közben volt időm arra is, hogy kicsit körülnézzek a múltban. Így derült ki, hogy a ZTE mostani mestere, Ricardo Moniz napra pontosan egy évtizede éppen a Fradival nyert tornát Marbellában. Nem akármilyen siker volt, hiszen a Steaua Bucuresti-et, a Baselt és a Dinamo Kijevet megelőzve nyerték el a kupát. A svájci bajnok ellen kétgólos hátrányból felállva játszottak döntetlent (2-2), a Bajnokok Ligája-szereplő ukrán csapatot pedig úgy verték meg (3-2), hogy kétszer is vezetett a Kijev. Aztán jött a román bajnokságot tíz pont előnnyel vezető Steaua elleni csata, amely az elsőségről is döntött. Ezúttal is hátrányba került a Fradi, de volt tartása, és fordított (2-1).
 
Aligha hiszem, hogy Moniz mesternek eszébe jutott ez a siker, hiába a sport és benne a futball aktuális, napi műfaj. Ez esetünkben Fradi-győzelmet jelent, hogy igazságos-e vagy sem, nézőpont kérdése.
És hogy a végén visszatérjek a VAR-hoz, megfigyeléseit (a nem csak általa) az élőben, az átlagember (drukker) által látottakhoz viszonyítva gondolhatnám, hogy jobb a szemorvosa. Ezt egyértelműen tagadom, az enyém például tökéletes (név és cím a szerkesztőségben), ráadásul a VAR-próba nem vizsgálat, hanem konzílium. Ha úgy tetszik, sok lúd disznót győz.

Elkezdődött a 2023-as tavaszi szezon.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2023.01.29 16:29:15

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az első KTE-gólra még gyorsan válaszolt a Fehérvár, de a másodikra egyáltalán nem tudott, és kikapott.

2023.01.29 12:29:44

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az első félidőben jobb volt a Honvéd, de visszaesett, és ezt kihasználták a lila-fehérek.

2023.01.29 12:29:44

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Jobban, veszélyesebben futballozott a második félidőben a hazai csapat, Drazsics gólja győzelmet ért.

2023.01.28 20:51:00

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2023.01.28 17:20:09

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az NB I-ben most debütáló Uram nem kapott gólt, ponttal távozott az éllovas otthonából a sereghajtó Vasas.