PAFC: rutinos győriek lettek a Puskás Akadémia új játékosai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.19. 08:29
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy plusz egy évre szerződtette Győrből Pogacsics Krisztiánt és Marko Dinjart.

Marko Dinjar (balra) mellett Pogacsics Krisztián is aláírt (Fotó: puskasakademia.hu)
Marko Dinjar (balra) mellett Pogacsics Krisztián is aláírt (Fotó: puskasakademia.hu)

Marko Dinjar szerződtetésétől Pető Zoltán technikai vezető már korábban beszámolt, míg Pogacsics Krisztián már a második kapus érkezője a PAFC-nak Horváth Tamás után.

Mindkét labdarúgó a Győri ETO-tól távozott, amely a következő idényben nem indulhat a magyar első osztályban. Pogacsics román másod- és görög első osztályú tapasztalattal is rendelkezik. Marko Dinjar 29 éves (Pogacsics 30), középpályás, az NK Osijeknél eltöltött öt év után rövid ideig Oroszországban futballozott, majd 2009-től egészen mostanáig a győri együttest erősítette, így tagja volt a 2012–2013-as szezon bajnokcsapatának.

Pogacsics Krisztián és Marko Dinjar is egy plusz egy évre kötelezte el magát a Puskás Akadémia FC-hez – írja a klub hivatalos oldala, a puskasakademia.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: Marko Dinjar (horvát, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Branko Pauljevics (szerb, Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként), Pekár László (Nyíregyháza), Pogacsics Krisztián (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Tamás (Videoton)

Kölcsönből visszatérők: Barcsay Márk (Videoton, ?), Gajdos Zsolt (Csákvár, ?), Károly Bálint (ZTE, ?), Molnár Tibor (Csákvár, ?), Tóth László (Balmazújváros, ?), Vachtler Csaba (Balmazújváros, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Márkvárt Dávid (PMFC), Rudolf Gergely (Győri ETO), Sándor György (Videoton, szabadon igazolható), Vida Máté (Vasas)

Távozók: Szélesi Zoltán

Kölcsönbe távozók: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd, ?), Hudák Martin (Videoton), Kleinheisler László (Videoton, ?), Tar Zsolt (Videoton, ?), Tóth Balázs (Videoton, ?), Zsótér Donát (Videoton, ?)

Távozhatnak:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik