Videoton: szerb kapust vett kölcsön a bajnokcsapat

Vágólapra másolva!
2015.06.17. 14:10
null
Braniszlav Danilovics (jobbra) és Burcsa Győző klubigazgató (Fotó: vidi.hu)
Braniszlav Danilovics, a Puskás Akadémia FC kapusa a Videotonban folytatja pályafutását – jelentette be a székesfehérvári labdarúgócsapat a hivatalos honlapján.

 

A 26 éves szerb kapus egy évre kölcsönbe érkezik – tette hozzá a vidi.hu. Danilovics szerződtetése nem meglepetés, az elmúlt szezon végén a Nemzeti Sport saját információ alapján már beszámolt a körvonalazódó ügyletről.

„Tavaly nyáron érkeztem Magyarországra, nagyon tetszik ez az ország, jól érzem magam itt – nyilatkozta Danilovics a vidi.hu-nak. – Nagy lépés a mostani a karrieremben, hiszen olyan csapathoz szerződtem, amely minden évben az aranyéremért küzd, ráadásul az előző szezonban az élen végzett. A héten kezdtük a felkészülést, vasárnap elutazunk Ausztriába edzőtáborozni, hiszen július elején már a Szuperkupa-mérkőzésen lépünk pályára. Nagyon várom már, hogy bemutatkozhassak a Vidiben, remélem, a Bajnokok Ligájában sokáig eljutunk, nekem pedig sikerül beverekednem magam a kezdőbe.”

Danilovics Belgrádban született 1988. június 26-án, és az FK Radnál kezdett futballozni. Anyacsapatát mindössze fél évre hagyta el, akkor a BSZK Borcsa együttesénél szerepelt kölcsönben.

2014 nyarán szerződtette a Puskás Akadémia az akkor már 7-szeres U21-es szerb válogatott kapust, és az előző szezonban a 30 bajnokiból 27-szer ő állt a felcsúti kapuban.

„Remek kapusról van szó, aki nemcsak a vonalon, hanem az egész kapu előtti térben megbízható produkciót nyújt. Az ő érkezésével a Vidi továbbra is biztosítani tudja a jó kapusteljesítményt, ami a jó csapat egyik alapköve” – idézi a klub honlapja Burcsa Győző klubigazgatót.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Pátkai Máté (Győri ETO)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC)

Kölcsönből visszatérők:Hudák Martin (PAFC, ?),Kleinheisler László (PAFC, ?), Papp Máté (Dunaújváros, ?), Szekeres Adrián (Dunaújváros), Tar Zsolt (PAFC, ?), Tóth Balázs (PAFC, ?), Tomás Tujvel (szlovák, Kecskeméti TE), Zsótér Donát (PAFC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Lang Ádám (Győri ETO), Rydell Poepon (holland, Valenciennes – Franciaország), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható)

Távozók: Juan Calatayud (spanyol, szabadon igazolható), Horváth Tamás (PAFC), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Sándor György (szabadon igazolható, érdeklődnek iránt: PAFC), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható; érdeklődnek iránta: Hajduk Split – Horvátország)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, ?)

Távozhatnak: Juhász Roland (érdeklődnek iránta: külföld), Kleinheisler László (érdeklődik iránta: Slask Wroclaw – Lengyelország), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után lejár a szerződése), Tomás Tujvel (szlovák)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: Marko Dinjar (horvát, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Horváth Tamás (Videoton), Branko Pauljevics (szerb, Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként), Pekár László (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Barcsay Márk (Videoton, ?), Gajdos Zsolt (Csákvár, ?), Károly Bálint (ZTE, ?), Molnár Tibor (Csákvár, ?), Tóth László (Balmazújváros, ?), Vachtler Csaba (Balmazújváros, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Márkvárt Dávid (PMFC), Rudolf Gergely (Győri ETO), Sándor György (Videoton, szabadon igazolható), Vida Máté (Vasas)

Távozók: Szélesi Zoltán

Kölcsönbe távozók: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd, ?), Hudák Martin (Videoton), Kleinheisler László (Videoton, ?), Tar Zsolt (Videoton, ?), Tóth Balázs (Videoton, ?), Zsótér Donát (Videoton, ?)

Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik