NB I: Szalai úgy érzi, egy hónap alatt kicsit felrázta a Fehérvárt – mestermérlegek

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.15. 08:43
null
Szalai Tamás a vasárnapi meccs után értékelt utoljára a Mol Fehérvár FC vezetőedzőjeként (Fotó: molfehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I 26. fordulójának vasárnapi mérkőzései után csokorba gyűjtöttük a vezetőedzők értékeléseit.

 

PUSKÁS AKADÉMIA–MOL FEHÉRVÁR 1–0

HORNYÁK ZSOLT, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Nagyon szépen köszönöm a csapatomnak a hozzáállást és az eredményt. Olyan nehéz lett a meccs, amilyenre számítottam, hiszen minőségi csapat a Mol Fehérvár FC. Kitámadtak, nagy motivációval léptek pályára, de a pálya középső harmadában igyekeztünk jól levédekezni a támadásaikat. Meccs elején sok pontatlanság volt a játékunkban, ezt is el kell ismerni. Jó csapatot mindig nagy érték legyőzni, ezért külön is örülök a győzelemnek. Egy szép momentum döntötte el a három pont sorsát végül, szép gólt tudtunk szerezni. Nem szeretnék előre számolgatni a második hely miatt, meccsről-meccsre kell haladnunk, az idény végén húzunk majd egy vonalat. Nem szeretnék elkiabálni semmit, de azt megígérhetem, hogy mindent megteszünk azért, hogy megtartsuk a második helyet.

SZALAI TAMÁS, a MOL Fehérvár FC megbízott vezetőedzője (áprilistól Szabics Imre veszi át a csapat irányítását) : – Jól kezdtük a mérkőzést, sokkal többet volt nálunk a labda az első félidőben, kezdeményezőbbek voltunk, a hazaiak inkább kontrára játszottak.Két-három lehetőségünk is volt 45 perc alatt, csak a gól hiányzott a játékunkból. Az első félidőben nagyon sok minden viszontláttam abból, amit gyakoroltunk. Sajnos a második félidőben egy beadás után eltolódtunk, és gólt kaptunk. Sajnálom nagyon, mert mindenki küzdött, mert előre, sok munkát beletettebbe a meccsbe a csapat, mégsem járt érte pont.Ilyenkor kicsit igazságtalan a futball, mert összességében szerintem közelebb álltunk a győzelemhez. Természetesen nem adjuk fel az ezüstért folytatott harcot, hét bajnoki meccs van még a szezonban, bármi megtörténhet. Itt is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a srácoknak ezt az elmúlt egy hónapot, amíg megbízott edzőként vezethettem a csapatot. Nagy élmény volt velük dolgozni, partnerek voltak, úgy érzem, sikerült is kicsit felrázni őket egy nagyon rossz sorozat után, aminek eredményeképp a MOL Magyar Kupában elődöntősök vagyunk, és természetesen szeretnénk megnyerni a trófeát.

(Forrás: a molfehervarfc.hu-n megjelent nyilatkozatok alapján.)

FTC–PAKSI FC 5–2

SZERHIJ REBROV, az FTC vezetőedzője: – Nagyon örülök annak, hogy gyorsan reagáltunk a tizenegyes után. Az első félidő első 20-30 perce nehéz volt, de láttam a fiúkon a motivációt. Fontos három pontot szereztünk – kezdte értékelését a szakember, majd kérdésre válaszolva a csapat motivációjáról, majd a válogatott szünetről és a télen érkezett új játékosokról is beszélt.

„Nehéz időszakot élünk. Egy éve szurkolók nélkül játszunk és most nem mindig a futball az első a mindennapokban, hiszen a játékosok, a családjaik is problémákkal küzdhettek. Nehéz minden egyes meccsen a szurkolók jelentette motiváció nélkül pályára lépni. Viszont a 13 pontos előnynek köszönhetően idézőjelesen egy-két pont elvesztése is belefér. Ugyanakkor nagyon örülök, annak, hogy a mai keretünkből tíz válogatott játékos is van, akik a szövetségi kapitányaiknak is bizonyítani tudnak. A válogatott szünetre gyakorlatilag hat játékosunk marad, akikkel dolgozhatunk, így együtt fogunk majd edzeni az U19-es csapattal, de a játékosoknak jut ideje a pihenésre is, hogy együtt lehessenek a családjaikkal, utána pedig természetesen 100 százalékos erőbedobással készülünk majd a Budafok elleni mérkőzésre. Ami az új játékosokat illeti, kell egy kis idő a beépüléshez, de például Samy Mmaeen szerintem azt lehetett látni, hogy most magabiztosabban játszott, mint korábban.”

A szakember Olekszandr Zubkov lecseréléséről és az elmúlt meccsek tizenegyeseiről is beszélt, amelyeket a csapata ellen ítéltek.

„Sok büntetőt ítéltek ellenünk az elmúlt hetekben, nem jó, hogy öt meccs alatt ez ennyiszer előfordult, ezzel a helyzettel kezdenünk kell valamit. Olekszandr Zubkov a combját fájlalta, remélhetőleg nem súlyos a sérülése, ám ez pontosabban majd csak a következő napokban fog kiderülni.”

IFJ. BOGNÁR GYÖRGY, a PAKSI FC másodedzője (id. Bognár György eltiltás miatt nem ülhetett le a kispadra): Jól kezdtük a mérkőzést, rögtön az elején egy büntetőből vezetést szereztünk, aztán számítottunk rá, hogy a Fradi dominálni fog, ezért kicsit mélyebben húztuk meg a védekezési vonalunkat, mint általában szoktuk. Az első negyvenöt perc után úgy jöttünk be az öltözőbe, hogy ebből egy döntetlenszagú mérkőzés is lehet. A második játékrészben viszont saját magunknak tettük nehézzé a találkozót, erre jött még rá az is, hogy az FTC azért ebből a mezőnyből minőségileg igencsak kiemelkedik. Nem volt elég agresszív a középpályánk – ez egyébként mindkét félidőre igaz –, nem szereztünk sok labdát, ha pedig mégis, azonnal vissza is adtuk még a saját térfelünkön. Ezen hibáinkat a Ferencváros pedig úgy ki tudta használni, hogy helyzeteket alakított ki. (Forrás: paksifc.hu)

MEZŐKÖVESD–BUDAFOK 2–1

FARKAS JÓZSEF, a Mezőkövesd pályaedzője (aki az eltiltott Pintér Attila vezetőedzőt helyettesítette a kispadon): Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, mind a két csapat kupameccset játszott hét közben, ez látszott is a teljesítményen. Nagyon örülök a győzelemnek, mert az volt a legfontosabb, hogy itthon tartsuk a három pontot és tapadjunk az első négy helyezettre, ezt pedig sikerült megvalósítanunk.

CSIZMADIA CSABA, a Budafok vezetőedzője:
Azt kaptuk a mérkőzéstől, amit vártunk, egy nagyon fegyelmezett csapattal játszottunk. Ellenfelünk a találkozó elején kihasználta a hibánkat és vezetést szerzett, utána egy 11-essel visszajöttünk a mérkőzésbe. Bíztam abban, hogy az egyenlítést követően lendületet tudunk venni, de a dinamika ezúttal hiányzott a játékunkból. Ennek meg kell találnunk az okait. A második félidőben megint elkövettünk egy olyan hibát, amit nem engedhetünk meg magunknak. Azt kell mondanom, hogy sajnos reális eredmény született.

(Forrás: mezokovesdzsory.hu és budafokimte.hu)

NB I, 2020–2021, 26. FORDULÓ
HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ
MÁRCIUS 13., SZOMBAT
Újpest FC–Kisvárda 3–0 Budapest, Szusza Ferenc Stadion Erdős József
MTK Budapest–ZTE FC 3–0 Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Andó-Szabó Sándor
Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd 0–0 Miskolc, DVTK Stadion Bogár Gergő
MÁRCIUS 14., VASÁRNAP
Mezőkövesd–Budafoki MTE 2–1 Mezőkövesd, Városi Stadion Berke Balázs
Ferencvárosi TC–Paksi FC 5–2 Budapest, Groupama Aréna Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC 1–0
Felcsút, Pancho Aréna Solymosi Péter
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 18 7 1 55–18 +37 61
2. Puskás Akadémia 26 15 3 8 37–31 +6 48
3. Mol Fehérvár 26 11 7 8 50–32 +18 40
4. MTK Budapest 26 10 8 8 38–33 +5 38
5. Mezőkövesd 26 10 8 8 31–32 –1 38
6. Újpest FC 26 10 4 12 35–51 –16 34
7. Paksi FC 26 9 7 10 52–52 0 34
8. Kisvárda 26 9 7 10 23–34 –11 34
9. Budapest Honvéd 26 7 8 11 37–37 0 29
10. Zalaegerszegi TE 26 7 5 14 42–50 –8 26
11. Budafoki MTE 26 7 5 14 31–48 –17 26
12. Diósgyőri VTK 26 6 5 15 28–41 –13 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik