NB I: Nem csak akkor kell éltetni minket, amikor pompa van - Pintér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.27. 21:18
A labdarúgó NB I 12. fordulójának záró mérkőzésén a bajnok Győri ETO 2–2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen. A hazaiak vezetőedzője, Pintér Attila sajnálja, hogy hallott negatív hangokat a nézőtérről, mert szerinte akkor is kell buzdítani egy csapatot, amikor nem annyira megy a szekér. A vendégek szakvezetője, Benczés Miklós szerint nagy nyomás alatt voltak, de még a győzelem is benne volt a mérkőzésben.

„Tudtuk, hogy egy nagyon jó és felkészült csapat az ellenfelünk, de nagyon jól kezdtük a mérkőzést, és meg tudtuk szerezni a vezetést. Olyan gólt rúgott ezután az ellenfél, amit nem is nagyon tudok mire vélni. Ezután megint meg tudtuk szerezni a vezetést, volt több olyan lehetőségünk is, amellyel eldönthettük volna a mérkőzést, ám nagy bravúrokat mutatott be az ellenfél kapusa, és utána elkövettünk egy olyan hibát, amit kihasználtak. Sajnos ilyen a labdarúgás. Én azt gondolom, hogy Marek Strestíket, egy játékost, vagy egy csapatot nem csak akkor kell éltetni, amikor fény és pompa van, hanem akkor is kell szeretni és buzdítani, amikor nincs. Támogatás kell egy csapatnak. Sok negatív hangot hallottam ma, amit nem érdemeltünk meg” – nyilatkozta a Győri ETO szakvezetője, Pintér Attila a Sport Televíziónak.Pintér Attila a Sport Televíziónak.

„Először is dicsérnem kell Pintér Attila csapatát, mert ilyen nyomás alatt még senki nem tartott minket ebben a bajnokságban. Szerencsére sikerült felnőnünk a feladathoz. Talán akkor lettem volna bosszús, ha most kikapunk, mert voltak nekünk is lehetőségeink – hozzáteszem, a Győrnek több –, de úgy gondolom benne volt a győzelem is a meccsben. Ugyanakkor nem lehetek elégedetlen, a játékosaim fejlődnek, és külön örülök annak, hogy a fiatal akadémisták felnőnek a feladathoz. Ma is négy fiatalunkat tudtam játszatni egy bajnokcsapat ellen. Gratulálok a csapatomnak, és hazafelé néhány sört legurítok a torkukon, mert ez egy nagyon nagy dolog volt ma. Lehet, hogy látogatni fogjuk a Győr lövőedzéseit, mert nagyon jól lőnek, minden szögből életveszélyesen. Ezt valahogy el kell lesnünk – viszont Lubos Hajdúch jól állt a lábán, és minden egyes védése parádés volt. Ahogy tartja a mondás, végy egy jó kapust, és mi vettünk is, de ez is kell ahhoz, hogy jól szerepeljünk, és kapaszkodjunk felfelé” – értékelt Benczés Miklós.

Legfrissebb hírek

Puskás Akadémia: engedéllyel nem rendelkező árustól származott a hibás címeres sál

Európa-konferencialiga
Tegnap, 15:39

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 07:51

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 11:32

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Colley duplázott, a Puskás Akadémia legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 21:50
Ezek is érdekelhetik