NB I: hondurasi középpályással erősített a Fehérvár – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.17. 20:01
null
Deybi Flores szeptemberben Messit sem kímélte, mostantól az NB I-es csatárok rémálma lesz (Fotó: Getty Images)
Hivatalos honlapján jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC, hogy szerződtette a görög élvonalbeli Panetolikosz védekező középpályását, Deybi Florest.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, szerintem az, hogy a Vidihez igazolok, a legjobb döntés volt pályafutásom ezen szakaszában. Nem szeretek az erősségeimről, játékstílusomról beszélni, ezt meghagynám a szurkolóknak, akiknek a pályán, a játékommal szeretnék majd bizonyítani! Annyit megígérhetek, hogy az összes edzésen és mérkőzésen mindent megteszek majd azért, hogy sikeres legyen a csapat. Mentálisan és erőnlét tekintetébenis rendben vagyok, hiszen Görögországban december közepe óta folyamatosan megy a bajnokság, nagyon várom már, hogy az edzőtáborban csatlakozhassak a többiekhez” – mondta bemutatásán Deybi Flores, aki 2024 végéig írt alá a piros-kék együtteshez.

Kifejezettcélunk volt egy hasonló karakterű és minőségű védekező középpályást igazolni, Deybi Flores abszolút megfelelt az általunk keresett kritériumoknak. Jó korban lévő játékos, nagy nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, beleillik abba a jövőképbe, amelyet elképzelünk a csapatnak. Nagy munkabírású labdarúgóról van szó, aki a védekező feladatai mellett oda tud érni alkalmanként az ellenfél kapuja elé is. Tobias és Deybi érkezésével a középpálya közepére már nem várható több igazolás, a többi posztra viszont természetesen továbbra is dolgozunk az erősítéseken” – nyilatkozta a szerződés aláírása után a fehérváriak sportigazgatója, Juhász Roland.

Mint azt megírtuk, Floresnek nyáron lejárt volna a szerződése a görögöknél, de volt klubja a hírek szerint 100 ezer euró ellenében már a télen hajlandó volt elengedni őt. A 23-szoros hondurasi válogatott középpályás korábban a Vancouver Whitecapsben az amerikai profi ligában, az MLS-ben is szerepelt, 2021 nyarán szerződött Görögországba, a görög élvonalban másfél év alatt 41 mérkőzésen két gólt szerzett, és két gólpasszt adott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Tobias Christensen (norvég, Valerenga – Norvégia), Deybi Flores (hondurasi, Panetolikosz – Görögország).
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Szabó Levente (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Malcom Edjouma (francia-marokkói, FCSB – Románia), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna, lejár a kölcsönszerződése), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Budu Zivzivadze (grúz, Hapoel Beer-Seva – Izrael)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik