NB I: Bese Barnabás a Mol Fehérvárnál folytatja – NS-infó

B. A. B.B. A. B.
2022.02.22. 08:07
null
Bese Barnabás (Fotó: NS-archív)
Információnk szerint a Mol Fehérvárban folytatja pályafutását Bese Barnabás. A hátvéd korábban a francia Le Havre és a belga Leuven mezét viselte, ám idén januárban közös megegyezéssel szerződést bontott utóbbi klubbal. Lapunk úgy tudja, a szabadon igazolható játékos hétfőn az orvosi vizsgálatokon is átesett Székesfehérváron, ahol kedden hivatalosan is bejelenthetik az érkezését.

 

Értesülésünket semmiképpen sem cáfolja, hogy a futballistát képviselő CMG menedzseriroda a hétfői napon a Mol Aréna Sóstóból osztott meg egy fényképet azzal a felirattal, hogy „Fontos ügyben járunk újra itt!”.

A 27 éves hátvéd az MTK színeiben debütált a magyar élvonalban, tagja volt a 2016-os Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott keretének, a Portugália elleni, 3–3-ra végződő csoportmérkőzésen pályára is lépett. A torna után a francia másodosztályban szereplő Le Havre szerződtette, onnan 2020-ban igazolt át az Oud-Heverlee Leuvenhez, mígnem télen közös megegyezéssel távozott a belga klubtól.

Legfrissebb hírek

NB II: a rutinos Polgár Kristóf Tiszakécskén folytatja

Labdarúgó NB II
2 órája

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
3 órája

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 22:37

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 17:20

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 11:48

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 07:01

NS-infó: a Ferencváros Portugáliába adhatja kölcsön magyar válogatott játékosát

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:25