MTK: Garami mégsem vonul vissza? László Csaba a kispadon?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.28. 10:58
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Garami József, az MTK szakmai igazgatója még nem döntött véglegesen a szezon végi visszavonulásáról, és elképzelhető, hogy továbbra is irányítaná a munkát az együttesnél. A 75 éves szakembernek nem meghatározott idejű a szerződése. Abban az esetben, ha üresen maradna a kispad, a klub elképzelései szerint a nyártól László Csaba lenne a szakmai munka első számú irányítója és felelőse, akivel hosszú távú terveik vannak.

Garami József nyári „nyugdíjazásáról” már idény közben hallani lehetett, miként arról is, hogy valamelyik pályaedzője, Pölöskei Gábor vagy Teodoru Vaszilisz veszi át az örökét. Már csak azért is, mert napi szinten vannak képben a Hungária körúton folyó munkával és a játékoskerettel kapcsolatban, továbbá ismerik a klub filozófiáját. Helyettük most mégis László Csaba tűnik befutónak, aki szintén házon belüli megoldás lehet, lévén az MTK nemzetközi játékosmegfigyelő rendszerének igazgatója tavaly júliustól.

Információnk szerint Garami abban az esetben is maradna a klub alkalmazásában valamilyen funkcióban, ha felállna a kispadról.

Információnk szerint Garami abban az esetben is maradna a klub alkalmazásában valamilyen funkcióban, ha felállna a kispadról.

AZ MTK KÖZLEMÉNYE A LABDARÚGÓCSAPATOT ÉRINTŐ HÍREKRŐL
„Az elmúlt napokban találgatások jelentek meg az MTK Budapest labdarúgócsapata szakmai igazgatójának személyével, illetve az együttesünk lehetséges, új szerzeményeivel, valamint a távozó játékosok személyével kapcsolatban. Klubunk, ahogy korábban, úgy most sem kíván a találgatásokkal foglalkozni. A következő szezont érintően az MTK Budapest – a bajnokság befejezése után néhány nappal – sajtótájékoztatót tart, melyen minden kérdésről tájékoztatást ad.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik