MTK: A Videoton ellen tilos a rövidzárlat - Kanta József

Vágólapra másolva!
2010.08.14. 11:34
Az elmúlt két meccsen nyújtott csapatjáték sikerre viheti az MTK-t a szombati Videoton elleni rangadón is – nyilatkozta Kanta József, a kék-fehérek támadója. A 26 éves játékos klubja hivatalos honlapjának elmondta, tilos a rövidzárlat a Videoton ellen.

„Két győztes meccs után nagyszerű hangulatban vagyunk. Feldobott állapotban várjuk a Videotont, és hétfő óta csak arra koncentrálunk, hogy ellenük eredményesek legyünk. Kiélezett meccsre számítok, amely hatalmas erőpróba lesz fiatal csapatunk számára. Siófokon ott voltam az első fordulóban, ott nagyon gyenge játékot láttam a fehérváriaktól, ahhoz képest, amilyen erős a keretük, a siófokiak győzhettek volna. A Vasas elleni mérkőzést nem láttam, de Végh Zolival értekeztem, és mesélte, hogy ott már jobban teljesített a Vidi, tíz perc alatt eldöntötték a meccset. Az edzőnk, Garami Józsi bácsi egész héten ezt hangsúlyozta, hogy nincs lehetőség hibázni, mert a Videoton játékosai egy-egy villanással eldönthetik a meccset. Remélem, sikerül győznünk, de ehhez hibátlan játék kell” – nyilatkozta Kanta József.

A labdarúgó NB I 3. fordulójában az MTK ma 17.30 órától fogadja a Videotont. A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashat itt, a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik