MK: „Szégyellnünk kell magunkat” – a Fehérvár edzője a kiesésről

2023.09.17. 11:40
null
A szurkolók levetették a mezt a fehérvári játékosokkal (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, az ESMTK búcsúztatta a Fehérvárt a Magyar Kupából, a lefújás után a szurkolók levetették a mezt a Vidi-játékosokkal. Bartosz Grzelak, az NB I-es csapat edzője is elismerte, szégyellniük kell magukat, de a kapus Tóth Balázs is megérti a drukkerek csalódottságát.

„Az első félidő olyan volt, mint egy tipikus kupamérkőzés, majd a második játékrészben átvettük a kezdeményezést, azonban az ellenfelünk folyamatosan veszélyes volt a kontratámadásokban, erről beszéltünk előzetesen is a csapattal. Apróságokon dől el egy mérkőzés, voltak helyzeteink, amiket értékesítenünk kellett volna, de nem sikerült. Az első félidőben, főleg az első tizenöt percben többségében nem mi jöttünk ki győztesen a párharcokból, és ha az ellenfél éhes és megnyeri az első, a második, a harmadik párharcot, az nagy nehézségeket okoz egy alacsonyabb osztályú csapat ellen. Beszéltünk erről a félidőben, sikerült is változtatnunk kicsit, ám a végén nem voltunk elég jók. Szégyellnünk kell magunkat a mai teljesítményünk után, ez nem volt elég. Mostantól előre kell néznünk és a következő meccsre kell koncentrálnunk” – idézte a fehérváriak honlapja Bartosz Grzelak vezetőedzőt.

Tóth Balázs is nehezen talált magyarázatot a történtekre.

„A legnagyobb baj az volt, hogy kihagytuk a helyzeteinketfogalmazott a kapus az 1–0-ra elveszített kupameccs után. – Nagyon sok volt a második félidőben, négyet-ötöt is rúghattunk volna, de a gólvonalról is kihagytuk. Nehéz mit mondani, ez óriási csalódás számunkra, nem tudok magyarázatot találni erre az eredményre. Volt védésem az első félidőben és itt az utolsó percekben is, úgy éreztem, hátul stabilak voltunk, ám egyszer elaludtunk, gólt kaptunk belőle, mi meg nem tudtunk betalálni. Megértjük a szurkolók csalódottságát, hiszen több órákat utaznak miattunk a mérkőzésekre, és nem tudjuk őket boldoggá tenni – ez most kötelező lett volna, de mostantól a bajnokságban kell javítanunk, össze kell szednünk magunkat.”

(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)

MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

ESMTK (NB III)– FEHÉRVÁR FC 1–0 (0–0)     
Budapest, Pesterzsébet, 900 néző.  Vezette: Antal Péter (Garai Péter, Kiss Balázs)
ESMTK: Jeszenszky – Molnár R., Molnár T., Tagai, Márton – Kovács B., Slezák – Molnár J., Soós B. (Helmich, 68.), Wirth (Rédei, 91.) – Lucz. Vezetőedző:  Turi Zoltán     
FEHÉRVÁR FC: Tóth B. – Bese (Fiola, 81.), Csongvai, Spandler, Gergényi – Christiansen (Flores, 69.), Bambock (Kalmár Zs., a szünetben) – Lirim M. Kastrati (Katona M., 69.), Schön – Karamoko, Szabó Levente (Kodro, a szünetben). Vezetőedző: Bartosz Grzelak
Gólszerző: Lucz (1–0) a 75. percben

Legfrissebb hírek

Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most a bajnokságban nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 09:18

Csinger Márk: Nem állt mellénk a szerencse a tizenegyeseknél

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 09:40

Robbie Keane: Remekül kezdtünk, viszont a játékosok hullafáradtak

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 23:39

Végletekig nyílt volt: a Ferencváros tizenegyespárbajban győzte le az ETO-t, és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 22:50

Túl jól kezdett a Blackburn, egy berohanó drukker a pályán kötött bele Tóth Balázsba

Légiósok
2026.04.22. 22:49

Szendrei Norbert: Bárkivel játszunk a döntőben, ők lesznek az esélyesek

Magyar foci
2026.04.22. 07:24

Toon Raemaekers: Egyértelmű, hazai pályán támadnunk kell a győriek ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 07:01

Lengyelország: a korábbi fehérvári és újpesti szakember lett a Cracovia edzője

Minden más foci
2026.04.22. 06:55
Ezek is érdekelhetik