Jótékonyság: Huszti idén is segíti a gyermekkórházat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.15. 13:28
null
Dr. Kemény János és Huszti Szabolcs (Fotó: f-group.hu)
Huszti Szabolcs pénteken egymillió forintos adománnyal segítette a Madarász Utcai Gyermekkórházat Budapesten.

 

A Mol Vidi középpályása évek óta visszatérő támogató, gáláns adományainak évek óta megvan a helye, ezúttal a kórház egynapos sebészetének korszerűsítése van napirenden, amelynek fejlesztése több drága eszköz beszerzését igényli.

„Tulajdonképpen már hozzá is szokhattunk volna, hogy az év vége felé Huszti Szabolcs úr rendre jelentkezik nálunk, hogy anyagi támogatással segítené a munkánkat, de bevallom, minden alkalommal meghatódva és rendkívül hálásan fogadjuk az adományát – mondta dr. Kemény János, a Madarász Utcai Gyermekkórház fejlesztéseit finanszírozó Gyermekkor Alapítvány kuratóriumi elnöke. – Szabolcs azon túl, hogy fantasztikus sportoló, éretten gondolkodó úriember, aki példás családapa is. Ismerem már annyira, hogy tudjam: nem szeret szerepelni, nyilatkozni, ugyanakkor nekünk ezen a téren is segít, mindig jelzi, hogy ha ezekkel az akciókkal csak egy embernek is sikerül felhívni a figyelmét a jótékonykodás fontosságára, már megérte. De természetesen a számlánkra pénteken átutalt összegnek is nagyon örülünk, jelenleg is zajlanak fejlesztések, amiket ezek nélkül az adományok nélkül nem lennénk képesek megvalósítani.”

„Mondhatom, immár hagyomány, hogy minden évben bemegyek a Madarász Utcai Gyermekkórházba és a doktor úrral átbeszéljük, milyen fejlesztések történtek a legutóbbi látogatásom óta – nyilatkozta Huszti Szabolcs. Jó hallgatni és látni, hogy milyen erőfeszítéseket tesz a Gyermekkor Alapítvány, hogy a betegek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek az intézményben.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik