PÓR KÁROLY
PÓR KÁROLY
2013.05.22 18:15 Frissítve: 2015.03.29 01:24

FTC: Jennerért, Besicért fizetni kell, egy szélső távozik

Bár még két forduló hátra van a labdarúgó NB I 2012–2013-as szezonjából, a szurkolókat, menedzsereket és persze a klubvezetőket már a jövő, a nyári átigazolási szezon is foglalkoztatja. A Ferencváros első számú „játékosbeszállítója”, az amszterdami székhelyű Sport Entertainment Group (SEG) menedzserirodánál az általuk képviselt futballisták ferencvárosi jövője felől érdeklődtünk.

Julian Jennert jövő nyárig köti szerződés a Ferencvároshoz (Fotó: Mirkó István)

 

Az elmúlt hét egyik legfelkapottabb ferencvárosi játékosa a bosnyák válogatott védő, Muhamed Besic volt, akit a bosnyák sajtó a török Istanbul Büyüksehirrel és a Videotonnal is kapcsolatba hozott. A futballistát Magyarországra közvetítő Georgi Attila azonban elmondta, a fiatal kora (20 esztendős), válogatottsága (hétszer szerepelt a nemzeti csapatban) és az NB I-ben mutatott jó teljesítménye miatt kiemelkedő értéket képviselő labdarúgónak 2014 nyaráig szól a szerződése a Ferencvárosnál. Ez pedig azt is jelenti, hogy ő csak átigazolási díj ellenében távozhat az Üllői útról.

AZ ETO KAPUSA A KISZEMELTEK KÖZÖTT
A Győri ETO kapusa, Molnár Péter ebben a szezonban eddig egyszer védett az NB I-ben, a 27. fordulóban a Ferencváros ellen. Klub közeli forrásokból úgy tudjuk, ez az egy meccs elég volt neki ahhoz, hogy felkerüljön a neve a ferencvárosi kiszemeltek listájára. Részleteket itt olvashat!

Hasonló a helyzet a holland szélső, a szintén meghatározó játékosnak számító Julian Jenner esetében is, akinek már érvénybe lépett a tavaly ősszel megkötött szerződésében szereplő azon kitétel, amely alapján a korábbi megállapodása 2014 nyaráig meghosszabbodott, vagyis ő sem válik szabadon igazolhatóvá a nyári szünetben. Várhatóan hozzá és Besichez ragaszkodni fognak a vezetők, csak nagyon jó ajánlat esetén kerülhet szóba a klubváltásuk. Szintén egyéves szerződése van még a román támadó középpályásnak, Andrei Ionescunak is.

Most lássuk azokat a ferencvárosi játékosokat, akik esetében még kérdéses a jövő.

„A holland Mark Otten valószínűleg marad, az ő ügyében előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a klubbal nyáron lejáró szerződésének egy plusz egy éves meghosszabbításáról. A német Philipp Bönig szerződése ugyancsak lejár, de a klubnak opciós joga van a hosszabbításra, meglátjuk, élnek-e ezzel a vezetők. Ugyanez a helyzet a ghánai-belga Stanley Aborah-val. A holland Quenten Martinusra nincs opció, az ő szerződése is lejár. Egyelőre kérdéses, mi lesz vele, mert sérülés is hátráltatta, nem tudta megmutatni azt, amire valójában képes. A Győr ellen megsérült brazil Leonardo ügyében néhány hét múlva egyeztetünk a vezetőkkel, a klub már megtette ajánlatát. Az viszont már biztos, hogy a szintén lejáró szerződésű finn szélső, Juha Hakola távozik a Fraditól” – vázolta a SEG közreműködésével a Fradihoz került játékosok helyzetét az NSO kérdésére Georgi Attila, aki egyúttal cáfolta azokat a Hollandiában megjelent találgatásokat, amelyek szerint Ricardo Moniz vezetőedző nyáron távozhat Magyarországról. A szakember szerződése 2014 nyaráig szól, és szóba sem került a távozása. Arról, Georgi szerint még korai beszélni, hogy nyáron érkezhetnek-e további légiósok a Ferencvároshoz.

A játékosügynök a szintén általa képviselt kapusra, Jova Leventére is kitért. Elmondta, nem céljuk, hogy új csapatot keressenek a játékosnak, hiszen jó helyen van, jól is érzi magát, de ha érkezik a klub számára is megfelelő ajánlat, akkor természetesen nem zárkóznak el a tárgyalásoktól.

A nem a SEG által képviselt játékosok közül korábban a cseh Martin Klein és a szlovén Marko Ranilovic várható távozásáról lehetett hallani – a transfermarkt.de szerint mindkettejüknek lejár a szerződése –, és nem lenne meglepő, ha a 15 bajnokin három gólt szerző, a Videotontól nyárig kölcsönkapott Milan Pericset sem marasztalná a vezetőség. Kérdéses, mi lesz a brazil Júnior Fell-lel, akivel télen fél plusz egyéves szerződést kötöttek, de csak egy meccsen játszott, sérülés is hátráltatta.

 NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők:

Távozik/távozhat: Juha Hakola (finn, ?), Marko Ranilovic (szlovén,?), Martin Klein (cseh,?), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza?)

Kiszemeltek: Molnár Péter (Győri ETO FC)

 

2020.11.26 09:07:08

Labdarúgó NB I M. G.

Meglepetés lenne, ha az újonc megszakítaná az FTC nagy szériáját • Élvonalbeli klubcsúcsra hajt a szárnyaló Kisvárda.

2020.11.24 08:40:36

Labdarúgó NB I HEGYI TAMÁS

1930-ben már kolumnákat írtak róla a lapok. Egy frissen érettségizett, aki a Ferencvárosba tartott.

2020.11.22 23:00:46

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Ami most történik velünk a honi labdarúgás világában, az tényleg maga a ragyogás, rivalda, ott lenni a Bajnokok Ligájában a Barcelona, a Juventus, a Dinamo Kijev legjobbjaival szemben, készülni a német, a francia, a portugál klasszisok ellen.

2020.11.22 15:48:24

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A két sokat hibázó csapat közül az nyert, amelyik sokkal jobban sáfárkodott az ellenfél védelmi hibáival.

2020.11.21 22:53:29

Labdarúgó NB I L. P. I.