H. Á. 2021.03.01 17:41 Frissítve: 2021.03.01 18:07

FTC: emléktáblát avattak Pusztai László születésnapján

Őrmező lakóközössége és az FTC hétfőn emléktáblát avatott az éppen 75 éve született Pusztai László labdarúgó tiszteletére – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A Menyecske utca 21. szám alatti ház falán elhelyezett emléktáblát – melyen az áll, hogy „Ebben a házban élt 1976 és 1987 között Pusztai László válogatott labdarúgó, sportvezető, az FTC örökös bajnoka” – Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője és Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója leplezte le.

Sipos Jenő röviden ismertette Pusztai László életútját, pályafutását. Felidézte, hogy közel lakott hozzá a későbbi 70-szeres válogatott Nyilasi Tibor, és amíg utóbbinak nem volt autója, Pusztai szállította fiatal csapattársát edzésekre, és út közben ellátta tanácsokkal.

„Negyvenegy év jutott neki, nagyon rövid élet, de ez alatt is nyomot hagyott maga után. Nekünk kötelességünk ápolni emlékét a fiatalok előtt” – tette hozzá.

Orosz Pál példaértékűnek nevezte Pusztai szorgalmát és kitartását, kiemelte, hogy sok munkával érte el sikereit, Szentesről indulva jutott el a világbajnokságon (1978) való részvételig. Felidézte azt a hagyományt, hogy ha ma egy Fradi-szurkoló elhalad Polgárdi közelében, ahol Pusztai László autóbalesetben életét vesztette, három dudálással adózik a csatár emlékének.

„Számunkra, a család számára ez az emléktábla nagyon jó kifejezése annak, hogy még ma is gondolnak apura az emberek. Akik nem ismerték, a tábla láttán talán utánanéznek, ki is volt ő” – mondta a fia, Pusztai László, aki ma is Őrmezőn él.

A Szentesen 1946. március 1-jén született labdarúgó volt a Szeged, a Bp. Honvéd és az FTC játékosa, a magyar válogatottban 1970 és 1979 között 25-ször szerepelt. Az FTC-vel kétszeres bajnok és kupagyőztes, összesen 283 mérkőzésen lépett pályára zöld-fehér színekben. Pályafutását a burgenlandi Kismarton (Eisenstadt) csapatában fejezte be, majd aktív sportolói karrierje után 1987-ben bekövetkezett haláláig a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának vezetője volt.

(MTI)

2021.04.18 13:14:16

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

A Fehérvár két tizenegyest is belőtt, az utolsó percben született meg a vendégek győztes gólja.

2021.04.18 13:14:16

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

A felcsútiak győzelme után a Ferencváros még nem bajnok, az Újpest ellen biztosíthatja be az elsőségét.

2021.04.17 23:05:41

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. A magyar futballban szokás pocskondiázni a talajt, pedig a göröngynél nincs jobb tanítómester, mármint hogy egy játékos igenis legyen képes a nyakáig felpattanó labdát is megszelídíteni.

2021.04.17 13:43:46

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

A zalaiak sorozatban elbukott négy meccs után szerezték újra pontot vendégként.