Fogadási botrány: K. Zoltán és öt társa továbbra is előzetesben marad

Vágólapra másolva!
2011.08.02. 15:21
null
Képünk illusztráció
Címkék
A Fővárosi Bíróság kedden sajtóközleményben tudatta: a fogadási csalások ügyében indult nyomozás keretében őrizetbe vett hét személy közül hatnak az előzetes letartóztatását az illetékes bíróság október 30-ig meghosszabbította.

Az alábbiakban a Fővárosi Bíróság mai sajtóközleményét idézzük:

„A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2011. július 29-i végzésében a bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt K. Zoltán és társai ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben meghosszabbította K. Zoltán, L. Mátyás, H. Gábor, Cs. János, S. Krisztián és M. Tamás László gyanúsítottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. október 30. napjáig. A bíróság szerint valamennyi gyanúsított esetében fennáll a szökés elrejtőzés { Be. 129. § (2) b) pont} és a bizonyítási eljárás megnehezítésének {Be. 129. § (2) c) pont} veszélye. K. Zoltán és L. Mátyás vonatkozásában emellett a bűnismétlés veszélye is { Be. 129. § (2) d) pont} fennáll. A végzés nem jogerős.

A gyanúsítottak előzetes letartóztatásának meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta. A végzés szerint figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmények tárgyi súlyára, szervezett jellegére megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbításával biztosítható. Az eljárás jelenlegi szakaszában az elkövetői kör felderítése még folyamatban van, így megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a még ki nem hallgatott személyek befolyásolásával vagy más módon meghiúsítanák vagy megnehezítenék a bizonyítási eljárás eredményességét. K. Zoltán és L. Mátyás tekintetében az is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követnének el."

Mint arról korábban beszámoltunk, a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2011. július 28-i végzésében a bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt K. Zoltán és társai ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben megszüntette L. Kolos gyanúsított előzetes letartóztatását, és egyúttal lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.

A hét személyt (K. Zoltán, L. Mátyás, H. Gábor, L. Kolos, Cs. János, S. Krisztián, M. Tamás László) azzal a gyanúval vették őrizetbe júniusban, hogy egy távol-keleti központból kiinduló nemzetközi szervezet tagjaiként labdarúgó-mérkőzéseket igyekeztek befolyásolni annak érdekében, hogy ázsiai kötődésű fogadóirodákban sportfogadásokon jelentős nyereményekre tegyenek szert.

Legfrissebb hírek

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
27 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
29 perce

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
52 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
1 órája

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsáról

Egyéb egyéni
1 órája

Rasovszky Kristóf bekerült az EA sportolói bizottságába

Úszás
1 órája

Paraatlétikai vb: Bessenyey és Ekler is negyedik

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik