Felkészülés: Vaskó és Nikolics góljával nyert a Videoton

Vágólapra másolva!
2011.01.27. 22:39
Címkék
A magyar élvonalbeli Videoton labdarúgócsapata 2–1-es győzelmet aratott a szlovéniai Muraszombat elleni felkészülési mérkőzésen.

A fehérváriak már a 24. percben megszerezték a vezetést Vaskó Tamás kapufás gólja révén, majd a szünet előtt néhány perccel Nikolics Nemanja értékesítette Sándor György átadását.

Mezey György vezetőedző némileg átszervezte csapatát a szünetben, a változtatások pedig sok jót eredményeztek, hisz a második játékrész elején büntetőhöz jutott a hazai csapat, amelyet értékesített, ezzel beállítva az 1–2-es végeredményt.

„Voltak kétségeim afelől, van-e értelme ötszáz kilométert utazni ezért a mérkőzésért, de jó döntés volt – idézi a Videoton hivatalos honlapja Mezeyt. – Gyors, jól felkészült ellenfél ellen játszhattunk, amely ugyanakkor technikailag is nagyon jól képzettnek bizonyult, s amely magán viselte a szlovén futballiskola jegyeit."

„Kitűnően szolgálta a mai találkozó a felkészülésünket. Az első félidőben kimondottan jól játszottunk, a másodikban pedig visszaköszönt az a helyzet, hogy amikor játéklehetőséget akarok adni egyes játékosoknak, össze kell kuszáljam a csapatot, s emiatt akadozik a játék. A mérkőzés iramával, a pontosságunkkal viszont elégedett voltam. Külön örülök annak, hogy Izing Martin bemutatkozása remekül sikerült, elmondhatom, biztos tagja a spanyolországi utazókeretnek" – tette hozzá a szakember.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
Mura 05 (szlovéniai)–Videoton 1–2 (0–2)
Videoton. 1. félidő: Tujvel – Milanovics, Izing, Vaskó, Andics – Gosztonyi, Elek Á., Sándor, Polonkai – Nikolics, Vujovics. 2. félidő: Tujvel – Andics, Izing, Milanovics, Hidvégi – Lencse, Elek Á., (Szolnoki), Szakály, Ponczók – Djordjic, Nikolics (Elek B.)
G: Bahar 47. 11-esből, ill. Vaskó 24., Nikolics 43.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
7 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
8 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik