Felkészülés: negyedik helyen végzett a Vasas a szlovákiai tornán

Vágólapra másolva!
2010.07.03. 17:49
Címkék
A Soproni Ligában szereplő Vasas a negyedik helyen végzett a Rimakokován rendezett felkészülési tornán – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A magyarokon kívül három első osztályú szlovákiai együttes vett részt a megméretésen, a Presov, a Zlate Moravce és a Spartak Trnava. Az első találkozót a Zlate Moravce ellen vívták a piros-kékek, akik hamar hátrányba kerültek. Bal oldali támadást követően már a 14. percben megszerezte a vezetést az aranyosmaróti csapat, előnye a második félidőben egy jogosan megítélt büntetővel duplázódott meg.

Több gól már nem esett, így kis szünetet követően a harmadik helyért léptek pályára az angyalföldiek. A Spartak Trnava elleni találkozón gól nem esett, igaz, az angyalföldi gárda új szerzeménye, Ferenczi István 16 méterről telibe lőtte a kapufát. A kilencven perc leteltével egyből 11-esek következtek, amelyekkel  3–2-re a nagyszombatiak győztek, megszerezve  bronzot.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA
VASAS–ZLATE MORAVCE (szlovákiai) 0–2 (0–1)
Rimakokova
Vasas: Végh – Balog, Kovács G. (Mileusznics, 45.; Polényi, 64.), Gáspár, Katona – Bakos, Louassief (Mundi, 75.) – Benounes (Sztosics, 67.), Majoros (Osipovs, 57.) – Lázok, Ferenczi
VASAS–SPARTAK TRNAVA  (szlovákiai) 0–0, 11-esekkel 2–3
Vasas: Végh (Tulipán) – Balog (Majoros, 60.), Mileusznics, Gáspár (Katona, 46.), Polényi – Mundi (Benunesz, 46.), Bakos, Loussaieff, Beliczky – Ferenczi (Osipovs, 46.), Sztosics (Csoór, 46.)
Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
2 perce

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
13 perce

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
7 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
7 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
7 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
8 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
8 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik