Felkészülés: a Fradi a második meccsen már ikszelt a Kövesddel

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2020.05.17. 16:13
null
Az FTC a második vasárnapi felkészülési meccsén ikszelt a Mezőkövesddel (Fotó: fradi.hu)
Egy nap, két felkészülési meccs: a labdarúgó NB I éllovasa, a Ferencváros kétszer is megmérkőzött a Mezőkövesddel. A délelőtti 1–0-s vereséget délután 1–1-es döntetlen követte, Cseri Tamás góljára Ihor Haratin válaszolt tizenegyesből.  

A vasárnap délelőtti, Groupama Arénában rendezett edzőmérkőzés után a Ferencváros délután a Népligeti Sportközpontban is összemérte erejét a Mezőkövesd Zsóryval.

A fradi.hu oldal szöveges beszámolója szerint a kora délutáni találkozón pályára lépett Lovrencsics Gergő is, ezért újra ő viselte a csapatkapitányi karszalagot. A délelőtti meccsen még Somáliának jutott a megtiszteltetés.

Az edzőközpontban nem játszottak be szurkolói hangokat, így Dibusz Dénestől volt hangos a sportlétesítmény. A zöld-fehérek futballistája folyamatosan biztatta, irányította társait a kapuból. Eleinte jobbára a mezőkövesdiek térfelén folyt a játék, jelentős gólhelyzetet azonban nem tudtak kialakítani Szerhij Rebrov labdarúgói.

Sőt a 27. percben a vendégek álltak közelebb a gólszerzéshez, csakhogy Pillár Róbert közeli fejese a kapufán csattant. Két perccel később mégis vezetéshez jutottak a mezőkövesdiek, Cseri Tamás közeli fejessel vette be Dibusz Dénes kapuját (0–1).

A második félidőben Sigér Dávid 30 méterről leadott életerős lövéssel igyekezett egyenlíteni, ám nem járt sikerrel. Ihor Haratin tizenegy méterről azonban már igen: az Isael buktatásáért megítélt büntetőt a bal sarokba lőtte (1–1). Emlékezzünk csak: az ukrán légiós szerdán, a ZTE elleni, 2–0-s győzelemmel végződő felkészülési mérkőzésen ugyancsak tizenegyesből talált be, akkor jobbal a jobb alsó sarokba lőtt.

A 63. percben ismét a látogatók hálójába került a labda, Franck Boli viszont lesről talált be, ezért maradt a döntetlen.

Az éllovas ferencvárosiak vasárnap délelőtt szoros küzdelemben 1–0-ra alulmaradtak a Mezőkövesddel szemben, délután pedig 1–1-et játszottak a dobogó alsó fokán álló együttessel.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS
MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–1 (0–1)
Népligeti Sportközpont, zárt kapuk mögött

FERENCVÁROS:
Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Civic – Sigér, Haratin – Zubkov (Skvarka), Isael (Szánthó), Nguen – Boli. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
MEZŐKÖVESD ZSÓRY:
Szappanos – Farkas D., Pillár (Szeles), Neszterov, Vadnai – Cseri, Karnyicki, Berecz Zs., Besirovic – Zivzivadze, Jurina (Torvund). Vezetőedző: Kuttor Attila
G:
Haratin (11-esből), ill. Cseri

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik