Fehérvár: Kuntics lett a klub új vezető játékosmegfigyelője

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 19:57
null
Zoran Kuntics a Vidi új vezető játékosmegfigyelője (Fotó: Mol Fehérvár FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy a csapatot játékosként korábban két időszakban is erősítő Zoran Kuntics lett a klub új vezető játékosmegfigyelője.

 

Az 55 éves szakember 1968. március 23-án született Szabadkán, első magyar csapata játékosként 1994-ben a Kecskemét volt, a Ferencváros ésa Vasas színeiben is játszott. A Vidit 1995-ben, majd 1998 és 1999 között erősítette.

Edzői pályafutását a Ferencváros és az MTK utánpótlásában kezdte, majd Diósgyőrben és Pápán vezetőedzőként folytatta. Irányította az FTC-t, a szerb Hajduk Kulát, majd Magyarországra visszatérve a Dunakeszi, a Szigetszentmiklós, az Ajka, a SZEOL, a Salgótarján, a Tiszafüred, az Ózd és a Kecskemét együttesét is. Az elmúlt három évben a Ferencváros játékosmegfigyelői csapatát erősítette. A Mol Fehérvár a honlapján kiemeli, hogy a klub történetében Zoran Kuntics az egyedüli, aki játékosként – egy mérkőzésen lőtt négy góljának és két gólpasszának köszönhetően – kiérdemelte a 10-es osztályzatot a Nemzeti Sporttól; külföldiként a teljes mezőnyt tekintve máig ő az egyetlen ilyen labdarúgó.

„Balogh Tamás távozásával megüresedett a vezető játékosmegfigyelő pozíció, amely az egyik kulcspozíció a csapatépítés szempontjából, hiszen a sikeres játékospolitika alapja a megfelelő szűrés-, elemzés- és döntéstámogatás, ami a scout részleg feladata. Ennek a részlegnek a vezetésével bíztuk meg Zoran Kunticsot, akivel korábban már dolgoztam együtt, és azóta is jó kapcsolatban maradtunk, sokat beszélgettünk a fociról, de a fő érv mellette a játékoskiválasztás terén szerzett tapasztalata és a Vidi-kötődése volt. Bízom benne, hogy asegítségével olyan szintű játékosokat tudunk igazolni, akikkel a Vidi folyamatosan és fokozatosan fejlődni tud” – nyilatkozta a molfehervarfc.hu-nak a klub sportigazgatója, Sallói István.

Zoran Kuntics így fogalmazott: „Szeretem a kihívásokat, az elmúlt három évben a Ferencvárosnál dolgoztam játékosmegfigyelőként, ahol főként a délszláv régió tartozott hozzám. Örültem Sallói István felkérésének, hiszen játékosként két időszakot is töltöttem a Vidinél, amelyben játékosként remek élményekkel gazdagodtam. Megkönnyítette a döntésemet, hogy ismerem a várost, a klub hagyományait, ami segíteni fogja a közös munkánkat. Természetesen eddig is kiemelten követtem a Vidit és persze a teljes magyar mezőnyt, de élőben a volt jugoszláv országokban néztem rengeteg meccset az elmúlt években. Már meg is kezdtem a munkát, ma megbeszélést tartottunk a scoutokkal, meghatároztuk az irányt, a napokban pedig felosztjuk a feladatokat. Az első benyomásaim nagyon jók. Én magam a kemény munkában hiszek és ezt várom el a többiektől is. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a Vidi elérje a céljait."

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik