Edzősors: Ki tudja, visszatérek-e még... – Nebojsa Vignjevics

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2022.06.30. 09:14
null
Nebojsa Vignjevics úgy érezte, az idény végére teljesen kikészült a Honvédnál, a következő állomás: Ázsia (Fotó: Török Attila)
Csaknem egy évtized után Nebojsa Vignjevics és családja elköltözik Budapestről, a szerb tréner már összepakolta bőröndjeit – Ázsiában folytatja edzői pályafutását.

– Még Budapesten?
– Már nem sokáig – válaszolta lapunknak adott interjújában az 54 esztendős szerb Nebojsa Vignjevics, akit június elején menesztettek a Honvéd kispadjáról. – Az elmúlt szűk évtizedben a családommal sokáig úgy gondoltuk, Budapest az otthonunk is lehet, most ezt át kellett értékelnünk.

Nocsak, elhagyják Magyarországot?
– A jelek szerint igen. Már összepakoltunk, felmondtuk az albérletet. Mindent hazaviszünk Belgrádba.

Mit érzett, amikor a Honvédnál közölték, ennyi volt, mással képzelik el a jövőt?
– Nem voltak különösebb érzéseim. Meglepett a döntés, de megtanultam, a labdarúgásban bármi előfordulhat. Amikor korábbi klubomnál május végén bejelentették, hogy Chris Docherty sportigazgatóként, Ivan Kepcija pedig szakmai tanácsadóként dolgozik a jövőben, már rossz érzésem volt. Előzőleg sohasem találkoztunk, nem ismertük egymást. Sejtettem, előbb-utóbb hozzák a saját embereiket.

Mivel indokolták a váltást?
– Új energiákat akarnak mozgósítani, másfajta munkát képzelnek el, ennyi. Nem is kérdeztem, mit és hogyan. Ez a része már nem rám tartozott.

Mi volt a gond a csapattal?
– Bajnokság közben is többször felhívtam rá a figyelmet, néhány játékosnál mentális problémák vannak, és bizony a képességekkel sem volt minden rendben. Ezt szemtől szemben is elmondtam a futballistáknak, egyéniségeket akartam látni a pályán. Közben voltak egészen jó mérkőzéseink, már majdnem megfordult a fejemben, jó úton járunk, hogy hamarosan pontot tehetünk a rossz időszakunk végére. Naivan még a jövőn is elgondolkodtam, hol, hogyan kell megerősíteni a csapatot a következő idényre. Felesleges volt gondolkodnom.

Mégis, mi nem működött Kispesten?
– Összetett kérdés ez. Sajnálatos módon az öltözőbe visszatért a koronavírus-járvány, többen kidőltek a sorból, április végén az egyik legjobbunk, Nagy Dominik megsérült, és az idő előrehaladtával, a nem várt vereségekkel a teher egyre inkább nőtt az öltözőben.

A nyomással korábban sohasem volt gondja, nemde?
– Ezért is lepett meg, hogy az idény végére mentálisan én is teljesen kikészültem. A feleségem nem ismert rám. Kemény fából faragtak, mindig is tudtam a nehéz helyzeteket kezelni, de a Honvédnál valami nagyon nem működött. Edzőként pokolian nehéz feladat volt lelket önteni a futballistákba, a stressz engem is megviselt. Senki sem örült, hogy csupán az utolsó fordulóban dőlt el az élvonalban maradásunk. A Felcsúton aratott sikerrel elértük célunkat, és végül a kilencedik helyen zártunk.

Meglepte, hogy a helyére a Dundee Unitedtől a skót Tam Courtsot nevezték ki?
– Nem. Ha tippelnem kellett volna, magam is azt mondom, brit szakembert hoznak. Nem ismerem az új vezetőedzőt, meglátjuk, mire megy a Honvédnál.

Visszagondolva hiba volt elvállalni a kispestiek irányítását?
– Óriási lelkesedéssel érkeztem, úgy éreztem, a Honvédnál megerősíthetem a renomémat. Korábban Újpesten szép sikereket értem el, sajnos ennek a történetnek más vége lett.

Most hogyan tovább? Azt mondja, a bőröndjei már össze vannak pakolva.
– A jelek szerint nem maradok sokáig kispad nélkül. Európán kívül folytatom.

Ez már biztos?
– Gyakorlatilag igen. Tulajdonképpen az sem titok, hogy Ázsiában leszek vezetőedző. Az egyezség megszületett, ám amíg nem jelenti be a klub, nem árulom el az egyesület nevét. Maradjunk annyiban, helyi viszonyok között ismert, nagy csapatról van szó.

Ezek szerint új élet, új kihívás vár önre egy másik kontinensen.
– Kíváncsi vagyok, mire jutok egy teljesen más közegben. Két-három éve el nem tudtam volna képzelni, hogy Ázsiába menjek dolgozni, mindenképpen Európában szerettem volna bizonyítani. Most beadtam a derekamat, izgalmas időszak elé nézek.

Mit gondol, lesz még Magyarországon edző?
– Jó kérdés. Magyarország mindig is a szívem csücske marad, de most a világ másik végén vár rám feladat. A magyar futballközegben sokan szerettek, ám legalább annyian utáltak. Ki tudja, visszatérek-e még...

A szerb tréner szerint ismét a nemzetközi porondra juthat az Újpest
Nebojsa Vignjevics a szívén viseli az újpestiek sorsát, akiknél 2013 és 2020 között hét idényen keresztül volt vezetőedző. Miután a szerb tréner jó barátságot ápol Roderick Duchatelet-vel, a lilák jelenlegi tulajdonosával, ő is hallott róla, hamarosan új kézbe kerülhet a klub. Nem félti az Újpestet, biztos benne, hogy az új vezérkar a nemzetközi porondra viszi a csapatot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik