DVTK: merészebb célokat tűzne ki maga elé a klub

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.23. 17:56
null
Sántha Gergely szerint szintet léphet a Diósgyőr (Fotó: dvtk.eu)
A tulajdonosváltással bővültek a DVTK lehetőségei, ezáltal némileg megváltoznak a céljai is – mondta Sántha Gergely elnök a miskolci klub honlapján megjelent interjúban.

 

„A DVTK vezetése az új tulajdonostól is megkapta a bizalmat, ez azt mutatja, hogy látták az elmúlt évek fejlődését, és az emögött álló munkát. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vírushelyzet miatt rendkívül nehéz gazdasági környezetben is minden munkavállalónknak megmarad a munkahelye, sőt, a jelenlegi tulajdonosi kör és a klub vezetése szeretné, ha több szinten is bővülne a DVTK, ehhez pedig új szakemberekre lesz szükségünk” – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, hogy a DVTK gazdálkodását az elmúlt években mindig a kiszámíthatóság jellemezte, és ezt nem változtatja meg a váltás sem.

„A tulajdonosváltást követően azon dolgozunk, hogy az egész észak-magyarországi régiót a klub mögé állítsuk, és így megteremtsük a lehetőséget arra, hogy a biztos lábakon álló klub merészebb célokat tűzzön ki maga elé" – folytatta.

Egyúttal emlékeztetett a szurkolók számára máris látható változásra, nevezetesen arra, hogy „a téli átigazolási időszakban soha nem látott mennyiségű játékos érkezett” a labdarúgócsapathoz.

„Bízunk benne, hogy nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is fejlődni fogunk. Láthatjuk, hogy az új szakmai stábbal a csapat már ugyanannyi pontot gyűjtött a pályán hét forduló alatt, mint korábban 15 mérkőzésen, de ez még mindig nem elég. Hiszünk benne, hogy lesz ez még sokkal több is, de ehhez nem csak leigazolni kell egy csapatra való játékost, dolgozni is szükséges azon, hogy csapatként működjenek együtt. Amennyiben ez megtörténik, akkor biztos vagyok benne, hogy bent maradunk az NB I-ben, ez most a legfontosabb cél, a klubnál most sok mindent ennek rendelünk alá” – jelentette ki.

Köszönetet mondott a korábbi tulajdonosnak az elmúlt tíz évért, mert – mint mondta – „nélküle ma a Diósgyőr egészen másképp létezne”.

„Tíz évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, milyen fejlődésen megy majd keresztül a klub. A DVTK mára ismét elfoglalta méltó helyét az ország legnagyobb egyesületei között. A klub ma már sokkal több, mint tíz esztendővel ezelőtt volt. A DVTK ma nem csak labdarúgócsapat, hiszen az ország egyik legnagyobb multisportklubja lettünk. Jelenleg 22 szakosztályban sokezer felnőtt és utánpótlás-sportoló mondhatja el magáról, hogy DVTK címerrel a szíve felett sportol” – tette hozzá.

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben megemlítette többek között, hogy nagyon hiányoznak a drukkerek a stadionból.

„Biztos vagyok benne, hogy ha lehetnének szurkolók a stadionban, akkor a DVTK-nak több pontja lenne” – hangsúlyozta, egyúttal jelezte: egyik legfontosabb feladatuk, hogy kárpótolják valahogyan a bérleteseket.

Jelenleg 22 sportág űzhető a DVTK keretein belül, de az interjúban szóba került a bővülés lehetősége is. Ezzel kapcsolatban Sántha Gergely úgy fogalmazott: „talán nem ördögtől való a régi nagy DVTK egy-egy tradicionális sportágát visszahozni”. Hozzátette: kollégáival beszélgetve sokszor szóba kerül annak a lehetősége, hogy a DVTK ismét tömegsportklub legyen.

A további terveket illetően elmondta, hogy az új tulajdonosok pár hete Diósgyőrbe látogattak, és a létesítmények szemrevételezését követően egyeztették a terveket.

„Kiemelkedő cél a régiós összefogás megteremtése, amelynek segítségével a futballban is olyan sikereket érhetünk el, amelyekre szurkolóink régóta vágynak, viszont az idei év első felében a legfontosabb, hogy a csapat ismét kiharcolja az élvonalbeli tagságát” – hangsúlyozta.

A DVTK 22 forduló után az utolsó helyen áll az OTP Bank Ligában, de csak három pontra van a bennmaradást érő helytől.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 22 16 5 1 45–12 +33 53
2. Puskás Akadémia 22 12 3 7 32–28 +4 39
3. Mol Fehérvár 22 9 6 7 44–28 +16 33
4. MTK Budapest 22 9 6 7 31–28 +3 33
5. Paksi FC 22 9 5 8 45–40 +5 32
6. Kisvárda 22 8 7 7 22–28 –6 31
7. Mezőkövesd 22 8 6 8 23–27 –4 30
8. Zalaegerszegi TE 22 7 4 11 40–41 –1 25
9. Újpest FC 22 7 4 11 26–48 –22 25
10. Budafoki MTE 22 6 5 11 27–42 –15 23
11. Budapest Honvéd 22 5 7 10 32–33 –1 22
12. Diósgyőri VTK 22 6 2 14 26–38 –12 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik