A kutya és a szalonna – Malonyai Péter publicisztikája

Vágólapra másolva!
2023.04.14. 23:35


Illene valami mentegetőzésfélével kezdenem, hogy történelmi, sőt munkásmozgalmi múlt („Vasas, ne hagyd magad…!”), hat bajnoki cím, Illovszky Rudolf, Machos Ferenc, Mészöly Kálmán, Farkas János, Ihász Kálmán, Várady Béla – de nincs ínyemre. Sőt. Még a személyes emlékeim sem számítanak – a jelent nézve egy cseppet sem.
Illene valami mentegetőzésfélével kezdenem, hogy történelmi, sőt munkásmozgalmi múlt („Vasas, ne hagyd magad…!”), hat bajnoki cím, Illovszky Rudolf, Machos Ferenc, Mészöly Kálmán, Farkas János, Ihász Kálmán, Várady Béla – de nincs ínyemre. Sőt. Még a személyes emlékeim sem számítanak – a jelent nézve egy cseppet sem.

Mert lehet bármi a duma Angyalföldön és környékén, a Vasas megérdemli, hogy kiessen az NB I-ből. Meglehet, az érdekeltek sértett hiúsága az egekbe szökik, de – ha kérhetem – egy-egy bekezdés után nézzenek rá a tabellára: 12. Vasas – kilenc ponttal a 11. mögött. Ennél nincs lejjebb, az élvonal tablóján semmiképpen. A 26 játéknap alatti mindössze három győzelem csak bizonyíték a mélypontra.

Ezt megelőzően öt esztendeje búcsúzott a csapat az NB I-től, az akkori ügyvezető, Vancsa Miklós úgy értékelt, hogy ha egy csapat 22 forduló alatt csak háromszor nyer, az nem mutogathat senki másra, nem hivatkozhat a körülményekre. Most, hogy 26 a 22, gondolom, még kevésbé. Vancsa ügyvezető még azt is hozzátette, hogy ha nem látják be, hogy megérdemelt a búcsú, nincs jövőképe a klubnak.

Nos, most van – a nyilatkozatokat olvasva egyértelműen. Egyébként pedig… Talán a delphoi jósdában megmondanák, valós-e, de hát Püthia az ókori görögök kincse volt, s különben is sokan vitatják a papnő próféciáit. Itt és most annyit érdemes tudni, hogy 2018 óta hat edzőt fogyasztott el a klub (plusz a megbízottak), sok türelmet nem kaptak a megvalósításhoz, akár a klubét, akár a saját „jövőképüket” illetően.

A tények makacs dolgok. Bacsó Péter A tanújából meggyőződéssel, de félve idézem a szállóigévé vált logopédusi mondatot, hiszen utána rendre az a replika, hogy annál rosszabb a tényeknek. Hát... Esetünkben kell hozzá némi túlzás, hogy felülírja őket akárki, akármi, még a mundér védelmében is.

A legutóbbi angyalföldi kispadhőst, Kondás Elemért a gyászos budafoki kupakudarc (0–3) után állították fel. Azt mondta Nagy Miklós, a mostani vezér, hogy az edző „elveszítette az öltözőt”. Az ilyesmi fokozatosan történik meg – magyarázta. A Vasas esetében ráadásul pillanatok alatt, hiszen március végén még megerősítették Kondást. Hogy miért? Azt szerették volna érzékeltetni, hogy a gyalázatos produkció nem csak az ő bűne, nem akarták egyedül rá terhelni a felelősséget.

Végül azért sikerült… Megjegyzem, munkaadóként azért ez nem olyan bonyolult feladat. Főként, amióta létezik a közös megegyezés intézménye, ami anyagilag megkönnyíti a kirúgás miatti keserűség megédesítését tréneri oldalon.

A Vasasnál érdem, hogy csak magyar futballistákat szerepeltetnek. Ez valóban remek, önmagában igaz, de nem mindegy, kiket. Lehetne fiatalokat, ám például a Bp. Honvéd elleni legutóbbi meccsen nem volt húsz éven aluli játékos a pályán, ami ugyebár a fiatal kategória alapvető eleme a nemzetközi futballban. Ugyanakkor öt válogatott futballista játszott (az ­összválogatottság száma: 21), tőlük azért elvárható minimum az NB I-es átlagteljesítmény. A keretben még négy olyan profi (?) van, aki felhúzhatta már a címeres mezt (összválogatottság: 52), egyik sem váltotta meg a világot. Legalábbis a pályán. Aztán ott a március eleji hír, hogy Feczesin Róbertet, Márkvárt Dávidot és Radó Andrást száműzték az első csapat keretéből. Átlagéletkoruk 32 esztendő – felteszem, ők voltak a hangadók, akikkel példát statuáltak. Sokra nem mentek vele, ugyebár.

Ami a fiatalokat illeti, a keret átlagéletkora 26.4 esztendő, láttunk már fiatalabb csapatot is – sokkal előrébb. A magyarok jelenléte több mint örvendetes – ismétlem –, de poroszkáló, kényelmes, kiégett játékosoknál nem feltétlenül érdem, hogy a honfitársaim.

A verkli persze forog tovább. Most éppen Desits Szilárd a megbízott edző, eddig Kondás segédje volt. A Bp. Honvéd elleni vereség után elmondta, hogy megtiszteltetés a megbízatása, és persze – talán ezt tanulta meg leghamarabb – nem érdemeltek vereséget. Ha azt nézem, hogy az ellenfél szerzett gólt, ők pedig nem, könnyű a cáfolat, azzal viszont egyetértek, hogy nem lenne igazi sportember, ha nem látna esélyt a bennmaradásra. Kár, hogy egy fecske nem csinál nyarat – de hagyjuk az ornitológiát, lévén komoly tudomány.

Nem mellesleg, ahogy látom, érdekes pályafutás Desitsé. Játékosként legtovább Gyepűfüzesen (Kohfidisch) vitézkedett (Burgenlandliga), a Haladásnál szintén volt megbízott edző (2019, NB II). Az MTK-tól elszenvedett vereség (0–3) persze hogy azért lett mínusz három, mert a játékvezető jogtalan tizenegyest ítélt ellenük. Ha elfogadom, ez akkor is csak egy a háromból, miközben – olvasom – jól felkészültek egy nagyon jó MTK-ból. Nyilván, hiszen csak 3–0 lett – oda.

De vissza a mai Vasashoz. Novothny Soma szerint borzasztó érzés, hogy mennyire impotensek támadásban. Nincsenek beadások, nem tudnak érkezni, ez egyszerűen szörnyű, hiszen ő abból él, hogy megpróbál gólt szerezni. Az idényben háromszor sikerült neki 2022. október 15. és november 13. között – nem sok. Mondja is, hogy nem tud(nak) mást tenni, csak elnézést kérni a szurkolóktól. Szerintem a futballtól is elnézést kéne kérniük, mégiscsak egy komoly játék. Egy felmérés szerint a világ több mint 200 országában 240 milliónál többen játsszák rendszeresen. Talán nem kell mondanom, hogy meglehetősen sokan – jól. Na jó, elfogadhatóan.

És ha már Novothny említette a szurkolókat. A Vasas legelszántabb hívei nyílt levelet intéztek Nagy Miklós ügyvezetőhöz. Idézem a lényeget: „Az elmúlt három évben hatalmasat nőtt a Vasas FC brandje, a keret létszáma és transfermarktos értéke, Nagy Miklós személyi kultusza, csak az építkezésből épp a legfontosabb maradt ki: egy szimpatikus, eredményes csapat és klub.” Erős kezdés, és a folytatás sem kertel. E szerint kihasználják, hogy a Vasas-tábor nem hőzöngő vadállatokból áll, a vezérkar magának csinál csapatot, nem a híveknek, jobb lenne, ha nem a Nagy Miklós FC-t építenék, hanem a Vasast, ahol most lélektelenül és nagyképűen futballozó játékosok képviselik a piros-kék színeket.

Ezt mondja a drukker, figyelni kellene rá. Miközben természetes, hogy Nagy Miklós nem beszél bajokról, a vezetők nem erről híresek. Meghallgattam, elolvastam néhány nyilatkozatát, e szerint minden szép és jó. Elfogadnám, csak azok a fránya meccsek ne lennének, megfigyeltem, ebből van mindig és mindenhol a legtöbb baj. Nagy ügyvezető nyilatkozatai olyanok, mint a Népszabadság egykori szalagcímei: „Előre a népgazdasági terv végrehajtásáért!”. Ez állt az oldal tetején, aztán mindenki tette a dolgát úgy, ahogy addig, miért bújt volna ki a bőréből. Azt pedig, hogy „Előre!”, hagyjuk, legyen elég utalnom a magyar gazdaság állapotára a rendszerváltáskor.

Legalább a nagy névadókhoz lenne hűséges a Vasas. A stadion ugyebár Illovszky, Rudi bácsi nem volt könnyű ember (személyes tapasztalat), de egyenes, mindent – az ő kifejezése – pacekba mondott. Az akadémia Kubala, ő (ez is saját élmény) akkor is segített, amikor nem kérték, de látta, hogy szüksége van rá a másiknak.

És akkor még ott van a stadion 12 egykori klasszisról elnevezett szektora, Berendy Pál, Bundzsák Dezső, Csordás Lajos, Farkas János, Ihász Kálmán, Kárpáti Béla, Komjáti András, Mészöly Kálmán, Raduly József, Sárosi László, Szilágyi Gyula és Várady Béla a névadók. Sehol egy „novothnysoma”, ezt azért becsülni kéne, de főként – megszolgálni.

A héten összefutottam egy régi vasasossal, évtizedek óta szolgálja a klubot. „Mondd, kikkel akartok visszajutni az NB I-be?” – kérdezte az egyik vezértől.

Ez talán a legaktuálisabb talány, már most. Mert kutyából nem lesz szalonna, ha pedig a kutya végez a szalonnával, rámehet a gyomra. Kétségtelen, az edzőfalás sem egészséges, esetünkben annyi előnye van, hogy a mostani Vasas-futballisták jobban járnak, mint a nagy elődök, hiszen lesz búcsúmeccsük.

Nem egy – hét.

Ennyi fordulót számlál még az aktuális NB I.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik