Edzősors: Mészöly Géza váltja Véber Györgyöt a BLSZ I-es csapatnál

2020.12.22. 20:27
null
Mészöly Géza (a képen) váltja Véber Györgyöt a BLSZ I-es Vízműveknél (Fotó: Török Attila)
A BLSZ I-ben szereplő Fővárosi Vízművek SK a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy Véber György három év után távozik a csapat kispadjáról, utódja pedig Mészöly Géza lesz.

A közlemény szerint Véber György három év után azért távozik a csapattól, mert az Újpest U19-es együttesénél olyan feladatokat és leterheltséget jelentett számára a napi munka, hogy úgy látta, már nem tudna százszázalékosan a Vízművekre koncentrálni.

„Nagyon köszönjük Véber György elmúlt három évben végzett munkáját. Nagyon sokat tanultak a játékosok, és a menedzsment is tőle – mondta Szabó Zsolt, a Fővárosi Vízművek Sportkör elnöke. – Külön öröm, hogy egy középszerű csapatból a BLSZ I egyik legmeghatározóbb csapatát építette, közönség szórakoztató mérkőzéseken rendkívül jó támadó futballt épített ki. Óriási élmény volt, amikor a Mezőkövesd ellen Magyar Kupa-mérkőzést játszhattunk a Magyra Kupa főtábláján 500 néző előtt. Az eredményei önmagukért beszélnek. További sok sikert kívánunk Véber Györgynek.”

„Úgy gondolom, hogy három év egy csapat kispadján nem kevés idő. Úgy érzem, hogy ez a három év alatt egy folyamatos fejlődés, és folyamatos lépkedés volt előre közösen a játékosokkal és a vezetőkkel. Éppen ezért nagyon meghatározó élmény volt az edzői pályafutásomban, úgyhogy mindenkinek nagyon köszönöm, aki ebben a munkában bármilyen formában részt vett, a játékosoknak, vezetőknek és a stábtagoknak egyaránt. További nagyon sok sikert kívánok a Vízművek csapatának, és az egyik legnagyobb szurkolója leszek a klubnak. Az elválás teljesen baráti volt, és megegyeztünk abban, hogy annak ellenére, hogy nem tudjuk, hogy a jövőben az utunk merre fog vinni, de úgy gondoljuk a vezetőkkel, hogy lesz még lehetőség a közös munkára” – fogalmazott a távozó Véber György.

A korábbi újpesti klasszist egy szintén NB I-es edzői tapasztalattal rendelkező szakember, Mészöly Géza váltja a kispadon.

„Nagyon nagy örömmel vettem a Fővárosi Vízművek Sportkör megkeresését – kezdte az új vezetőedző. – Az elmúlt időszakban a felnőttfutball légköre hiányzott, és most új motivációt láttam az együttműködésben. A Mészöly Focisuli és a Vízműveknek évek óta tartó együttműködése van. Most van egy rendkívül tehetséges korosztály az MFS-nél, akik így adott esetben a felnőttlabdarúgásban is bizonyíthatják rátermettségüket. Célunk a Vízművek és az MFS fiataljainak beépítése az egyébként is jó BLSZ I-es csapatba. Szeretnénk a fiatal, motivált, tehetséges játékosoknak lehetőség adni, hogy a Fővárosi Vízművek felnőttcsapatában bizonyítsanak. Az elmúlt években Köböl Krisztián és Tóth Ádám is ettől a csapattól jutott el az NB II-ig. Ezek a szegmensek és ezek a közös gondolatok is ösztökéltek arra, hogy egy stábban Szlezák Zoltánnal és Lengyel Patrikkal és egy kiváló csapatszellemmel tudjunk egy eredményes Vízműveket a pályára küldeni a tavaszi szezonban.”

A Fővárosi Vízművek jelenleg a 16 csapatos BLSZ I 8. helyén áll, ám legtöbb riválisánál legalább két meccsel kevesebbet játszott.

Legfrissebb hírek

A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

Minden más foci
2026.03.16. 17:44

NS-képeslap: Szívből szeretik a labdarúgást!

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 08:57

NS-képeslap: új életre kelt a pásztói sportcentrum

Labdarúgó NB II
2026.03.05. 08:39

NS-képeslap: pályák és öltözők újultak meg

Labdarúgó NB II
2026.02.28. 10:58

NS-képeslap: új öltöző épült a százéves helyén

Labdarúgó NB II
2026.02.24. 09:04

NS-képeslap: vármegye II-es lila-fehér álom

Labdarúgó NB II
2026.02.10. 10:07

Mészöly Géza: Bánom, hogy nem maradhattam akkor Újpesten, talán ők is

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 21:04

Xabi Alonso távozik a Real Madridtól, Arbeloa váltja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 18:22
Ezek is érdekelhetik