Az angyalföldi csapat a félidőben még 1–0-s hátrányban volt Balmazújvárosban, de a második félidőben megfogyatkoztak a hazaiak Kiss László kiállítása után. A vendégek előbb tizenegyesből, majd egy 30 méteres lövéssel szereztek gólt, így megfordították a mérkőzést. A 72. perctől szintén tíz emberrel játszottak, ám az eredmény már nem változott, így a Vasas 2–1-s győzelmet aratott.
A Szolnoki MÁV a Honvéd MFA-hoz látogatott a Bozsik József Stadionba, de a kispestieknél a csereként beálló Vólent Roland először a 64., majd a 90 percben is betalált a vendégek kapujába, így a Honvéd tartalékcsapata 2–0-s győzelmet aratott, és ezzel átvette a vezetést a Keleti csoportban.
A Szigetszentmiklós két győzelem után maradt alul, s az első hazai vereségét szenvedte el a bajnokságban. Bognár György csapata a mérkőzés 60. percében már 3–0-ra vezetett, így nem sokáig volt kérdéses, hogy a Csákvár ötödik próbálkozásra megszerzi az első idegenbeli győzelmét.
| KELETI CSOPORT |
| BALMAZÚJVÁROS–VASAS 1–2 (1–0) |
| Balmazújváros, 500 néző. Vezette: Radványi (Kovács II G., Buzás) |
| BALMAZÚJVÁROS: Mester – Bokros (Sándor I., 83.), Kiss L., Forgács, Virágh – Nagy R., Kónya, Szőllősi F., Sárközi (Kállai, 66.), Belényesi (Ludánszki I., 52.) – Urbin. Vezetőedző: Híres Gábor |
| VASAS: Szatmári Z. – Görgényi, Nikolov, Kárpáti, Katona M. – Venczel (Mundi R., a szünetben) – Polényi, Thiago, André (Deyvison, a szünetben) – Szilágyi P., Bobo (Ferkó, 75.). Vezetőedző: Szapor Gábor |
| Gólszerző: Urbin (1–0) a 23., Nikolov (11-esből, 1–1) a 48., Thiago (1–2) a 62. percben |
| Kiállítva: Kiss L. (gólhelyzetben buktatta Szilágyi Pétert) a 47., Polényi (a második sárga lap után) a 72. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Híres Gábor: – Egy eljátszott tizenegyes, egy jól eltalált lövés és egy jogtalan kiállítás megpecsételte a sorsunkat. |
| Szapor Gábor: – Nagyon fontos győzelmet arattunk, a második félidőben már ziccereket is hibáztunk. Játékunk alapján megérdemelten nyertünk. |
| BP. HONVÉD–MFA–SZOLNOKI MÁV 2–0 (0–0) |
| Bozsik-stadion, 150 néző. Vezette: Lovas (Horváth Z., Szeles) |
| HONVÉD-MFA: Vereckei – Gengeliczki, Remes, Debreceni, Novák A. – Csontos (Vernes, a szünetben), Futó, Nagy N., Nagy G. – Erdélyi (Vólent, 36.), Odia (Lengyel Gy., 66.). Edző: Pári Sándor |
| SZOLNOK: Tóth Z. – Bohner, Tamási G. (Rokszin, 52.), Mile, Pintér L. – Tisza K. (Nagy I., 66.), Kállai, Lengyel B., B. Tóth – Szepessy R., Vári (Kocsis D., 75.). Vezetőedző: Bontovics Ferenc |
| Gólszerző: Vólent (1–0) a 63., Vólent (2–0) a 89. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Pári Sándor: – Nagyrészt akadémistákból álló csapatom történelmi tettet hajtott végre. Szeretnénk megszokni a magaslati levegőt. |
| Bontovics Ferenc: – Két kapufánk ellenére teljesen megérdemelt a hazai győzelem. |
| ÚJPEST FC II–CEGLÉD – elmaradt |
| NYUGATI CSOPORT |
| KAPOSVÁR II–PUSKÁS AKADÉMIA 0–4 (0–0) |
| Kaposvár, 150 néző. Vezette: Kiss N. (Kepe, Nagy T.) |
| KAPOSVÁR II: Horváth L. – Földes, Major Á., Kiss A., Fenyvesi – Vadas (Garai, 61.), Kirchner, Kovacic, Böjte P. (Kuckó, 77.), Katona Gy. (Thian, 55.) – Házi. Edző: Barna László |
| PUSKÁS AKADÉMIA: Czirjék – Margitics, Papucsek, Aposztolopulosz, Farkas N. – Polonkai – Baracskai (Gajdos, 64.), Szakály D., Tóth B. (Soós, 81.), Kleinheisler (Moreira, 70.) – Zsolnai. Vezetőedző: Benczés Miklós |
| Gólszerző: Major Á. (öngól, 0–1) a 47., Aposztolopulosz (0–2) az 56., Gajdos (0–3) a 70., Zsolnai (0–4) a 78. percben |
| Kiállítva: Kiss A. (a második sárga lap után) a 44. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Barna László: – Egy jó csapattal szemben sajnos nem tudtuk felvenni a mérkőzés ritmusát, így ellenfelünk győzelme megérdemelt. |
| Benczés Miklós: – Szép győzelmünket az ezúttal is gólt szerző Zsolnai Róbert napokban született kislányának ajánljuk. |
| SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–CSÁKVÁRI TK 1–3 (0–2) |
| Szigetszentmiklós, 100 néző. Vezette: Botló (Hofbauer, Hima) |
| SZIGETSZENTMIKLÓS: Dénes – Basztovanov, Kornis, Szamosszegi, Deutsch – Hullám, Barna Zs., Lannert, Kiss K. (Pereira, 57.) – Urbán G. (Besztercei, 40.), Márkus T. (Bali, 66.). Megbízott edző: Várhidi Péter |
| CSÁKVÁR: Gelei V. – Ambrus, Sötét, Burucz, Ódé – Hajdú S., Csordás Sz. – Vinicius (Molnár Cs., 72.), Domján, Rigó (Domonyi, 80.) – Folmer (Lopez, 90.). Vezetőedző: Bognár György |
| Gólszerző: Vinicius (0–1) a 25., Csordás Sz. (0–2) a 39., Folmer (0–3) a 60., Hullám (11-esből, 1–3) a 75. percben |
| Kiállítva: Dénes (gólhelyzetben szabálytalankodott Folmerrel) a 68., Deutsch (a második sárga lap után) a 91. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Várhidi Péter: – Csalódás a mérkőzés, a csapat nem pörgött fel. Úgy gondoltam, egymást követő két győzelmünk után mindenki odateszi magát a sikerért, de sajnos ez nem így történt. |
| Bognár György: – Fegyelmezetten és egységesen játszottunk, megérdemelten nyertünk. Több lehetőségünk volt, elégedett vagyok a csapattal. |
| KÉSŐBB |
| GYIRMÓT–SZOMBATHELYI HALADÁS II 17.00 |
| 1. Budapest Honvéd II-MFA* | 11 | 6 | 2 | 3 | 19–16 | +3 | 20 |
| 2. Békéscsaba Előre | 11 | 5 | 5 | 1 | 20–12 | +8 | 20 |
| 3. Mezőkövesd-Zsóry | 11 | 6 | 1 | 4 | 17–13 | +4 | 19 |
| 4. Orosháza FC | 11 | 6 | – | 5 | 21–19 | +2 | 18 |
| 5. Vasas | 11 | 5 | 3 | 3 | 11–9 | +2 | 18 |
| 6. Nyíregyháza Spartacus | 11 | 5 | 3 | 3 | 13–12 | +1 | 18 |
| 7. Dunakanyar-Vác | 11 | 5 | 2 | 4 | 18–16 | +2 | 17 |
| 8. Putnok VSE | 11 | 4 | 2 | 5 | 20–21 | –1 | 14 |
| 9. Balmazújváros | 11 | 4 | 1 | 6 | 15–17 | –2 | 13 |
| 10. Ceglédi VSE | 10 | 3 | 4 | 3 | 19–17 | +2 | 13 |
| 11. Szeged 2011 | 11 | 3 | 4 | 4 | 17–19 | –2 | 13 |
| 12. Újpest FC B* | 10 | 4 | – | 6 | 12–18 | –6 | 12 |
| 13. DVSC-DEAC* | 11 | 3 | 3 | 5 | 16–18 | –2 | 12 |
| 14. Ferencvárosi TC II* | 11 | 3 | 3 | 5 | 14–16 | –2 | 12 |
| 15. Szolnoki MÁV FC | 11 | 3 | 3 | 5 | 11–14 | –3 | 12 |
| 16. Kazincbarcikai SC | 11 | 3 | 2 | 6 | 14–20 | –6 | 11 |
| *Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban részt vevő NB I-es sportszervezetek tartalékegyüttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba. | |||||||
| 1. Puskás Akadémia FC | 11 | 8 | 3 | – | 27–8 | +19 | 27 |
| 2. Kozármisleny SE | 11 | 7 | 2 | 2 | 24–12 | +12 | 23 |
| 3. FC Ajka | 11 | 6 | 5 | – | 15–6 | +9 | 23 |
| 4. Gyirmót FC Győr | 10 | 5 | 3 | 2 | 19–14 | +5 | 18 |
| 5. Duna FC Tatabánya | 11 | 5 | 3 | 3 | 18–13 | +5 | 18 |
| 6. Zalaegerszegi TE FC | 11 | 5 | 2 | 4 | 18–15 | +3 | 17 |
| 7. Szombathelyi Haladás II* | 10 | 4 | 4 | 2 | 15–12 | +3 | 16 |
| 8. Szigetszentmiklósi TK | 11 | 5 | – | 6 | 16–18 | –2 | 15 |
| 9. Csákvári TK | 11 | 4 | 1 | 6 | 16–20 | –4 | 13 |
| 10. Veszprém FC | 11 | 3 | 4 | 4 | 18–21 | –3 | 13 |
| 11. Soproni Vasutas SE | 11 | 3 | 3 | 5 | 16–20 | –4 | 12 |
| 12. Kaposvári Rákóczi II* | 11 | 2 | 5 | 4 | 10–15 | –5 | 11 |
| 13. MVM Paksi FC II* | 11 | 2 | 4 | 5 | 13–22 | –9 | 10 |
| 14. Győri ETO FC II* | 11 | 2 | 3 | 6 | 17–18 | –1 | 9 |
| 15. BKV Előre SC | 11 | 1 | 4 | 6 | 11–24 | –13 | 7 |
| 16. Bajai LSE | 11 | 2 | – | 9 | 12–27 | –15 | 6 |
| *Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban részt vevő NB I-es sportszervezetek tartalékegyüttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba. | |||||||







