Dunaújváros: megszűnt a vezetőedzői poszt a csapatnál

Vágólapra másolva!
2012.10.13. 13:22
Címkék
Az NB III Dráva-csoportjában szereplő Dunaújvárosnál a jövőben a szakmai igazgató lesz a szakmai munka első számú felelőse.
A klub honlapja, a dpase.hu összeállításából kiderül, hogy az újvárosi klub szerkezetében jelentős változás történt a közelmúltban, mivel az egyesület vezetősége az eredményesebb szereplés reményében úgy döntött, hogy a felnőtt csapat vezetőedzői pozícióját megszünteti, helyette a szakmai igazgató szerepköre fog jelentősen kibővülni. Ezentúl Dobos Barna felel majd a felnőtt alakulat napi munkájáért is. A klub a korábbi vezetőedző, Jakab Elek számára más jellegű feladatok koordinálását szánja a jövőben.
Legfrissebb hírek

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
11 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
13 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
31 perce

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
39 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
58 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
1 órája

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik