Labdarúgás: szurkolók csaphattak össze Sopronban, két súlyos sérült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.17. 20:19
Címkék
Tömegverekedéshez riasztották a rendőröket szombat délután Sopronban – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a távirati irodával. A városi kapitányság csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást az ügyben – tette hozzá.

Kálmán Gabriella elmondta: egy belvárosi kerthelyiségnél hét autó állt meg, s az azokból kiszálló 40-50 férfi az ott tartózkodókra támadt. Két személyt súlyos, egyet könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.

A távirati iroda rendőrségi forrásból úgy értesült: a megtámadott 15-20 fős helyi társaság egy délutáni sporteseményre készült indulni a szórakozóhelyről, a szurkolók elmondása szerint az ellenfél drukkerei rontottak rájuk.

Sopronban ma délután a helyi Vasutas fogadta a Győr II-t a másodosztályban – a helyi rangadón 0–0-s döntetlen született –, a kisalfold.hu úgy tudja: a mérkőzésre érkező vendégszurkolók támadtak rá a helyiekre, némi szóváltást követően. A támadók a garázdaság után gyorsan elhagyták a helyszínt. Ugyanakkor a szóvivő szerint mindez nem túl valószínű, hiszen a kávézóhoz közeli stadionban már csak soproni szurkolók tekintették meg a találkozót, amelyen tényleg semmilyen atrocitás nem történt.

Legfrissebb hírek

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
8 perce

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
41 perce

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
1 órája

Megvannak az elsó gólok, de vereséggel kezdett az FTC az ICEHL-ben

Jégkorong
1 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik