NB II: megyei üzletemberek menthetik meg a nyíregyházi csapatot

Vágólapra másolva!
2011.06.23. 19:12
Címkék
A Nyíregyházi Napló szerint egy megyei üzletemberekből álló csoport lehet a nehéz anyagi helyzetben lévő nyíregyházi labdarúgócsapat új tulajdonosa.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Vasast is üzemeltető Híd Akvizíciós Zrt. esetleg megvenné a Spartacust, ám mivel az anyagiak terén az angyalföldiek sem állnak túl rózsásan, a portál szerint a másik befektetőcsoport tűnik befutónak.Korábban beszámoltunk róla, hogy a Vasast is üzemeltető Híd Akvizíciós Zrt. esetleg megvenné a Spartacust, ám mivel az anyagiak terén az angyalföldiek sem állnak túl rózsásan, a portál szerint a másik befektetőcsoport tűnik befutónak.

Utóbbi megyei üzletemberekből áll, akik álltak már kapcsolatban a focival, és szívesen dobnának mentőövet a Spartacusnak. A szurkolói csoportok közösen írtak egy petíciót, melyet a világhálón terjesztenek, és már több mint 4 ezren írtak alá. Érdekesség, hogy sokan közülük a rivális DVTK drukkerei, azaz ők is azt szeretnék, ha megmaradna a csapat. Az idő közben vészesen fogy, és egyre több játékost környékeztek meg más kluboktól. Az biztos, hogy mivel nem jutott fel a Szpari, Homma Kazuo szabadon igazolhatóvá vált. De van jelentkező Bajzát, Andorka, Pákolicz, Boukar és Demjén iránt is az NB I-ből – írja a nyiregyhazinaplo.hu.

 

Legfrissebb hírek

Babosék lesznek Stollárék ellenfelei Pekingben

Tenisz
21 perce

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
26 perce

Balogh Botond célja a válogatottság a Kocaelisporból

Légiósok
34 perce

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
6 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
8 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
8 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
8 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik