MTK: Tischler Patrik célja a feljutás és az NB II-es gólkirályi cím

Vágólapra másolva!
2011.06.29. 10:29
Címkék
Tischler Patrik, a labdarúgó NB I-ből idén kieső MTK 19 éves támadója az mtkhungaria.hu-nak adott interjúban elmondta, célja az azonnali visszajutás, valamint az NB II-es gólkirályi cím begyűjtése.

„A csapat szempontjából tragikusan zárult a szezon, az én szempontomból egész jól, hiszen tizenkét gólig jutottam. Előzetesen hét-tíz gólt vártam magamtól az első teljes élvonalbeli idényemben, ezt túlteljesítettem. Persze ezt a kiesés teljesen beárnyékolta. Szívesen folytattam volna én is a gólgyártást az NB I-ben, mindenképpen azt terveztem, hogy maradok, és tovább erősödöm a magyar élvonalban. Sajnos másként alakult, most más körülmények között kell megmutatnom, hogy mire vagyok képes" – idézi az MTK hivatalos honlapja a fiatal csatárt, akit több élvonalbeli klub is szívesen látna.

„Szeretném a másodosztályban is megmutatni, hogy gólerős támadó vagyok, szeretnék kimagaslani a mezőnyből, és hatalmas dolog lenne, ha sikerülne gólkirályi címet szereznem."

„A legfontosabb azonban természetesen az, hogy elérjük a közös célunkat, ami az azonnali feljutás. Már a második csapat tagjaként is megtapasztaltam az NB II-ben, hogy mindenki az MTK-t akarta megverni. Pedig akkor csak a juniorról volt szó, elképzelhető, hogy ez hatványozottan lesz igaz az első csapatra. Sokszor keményen beállnak védekezni az ellenfeleink, adott esetben kevésbé jó minőségű pályán kell teljesítenünk. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy csak a mezünket küldjük ki a pályára. Minden pontért keményen meg kell majd dolgoznunk" – tette hozzá Tischler.

Az MTK saját nevelésű labdarúgója korábban szóba került a DVTK-val és a Ferencvárossal is.

Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
33 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
39 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
41 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik