NB II: a ligaválogatott négygólos veresége a Gladbach II-től

2011.01.28. 20:34
Címkék
Lejátszotta második felkészülési mérkőzését is az NB II-es ligaválogatott a törökországi Belekben. A Horváth Ferenc és Pető Tamás vezette együttes ezúttal a német élvonalbeli Mönchengladbach második csapatával mérkőzött meg, és 3–0-s félidő után 4–0-s vereséget szenvedett.

A hazai másodosztályú bajnokságban futballozó, 23 éven aluli játékosokból álló ligaválogatott az azeriek elleni csütörtöki összecsapás (0–2) után a Bundesligában szereplő Mönchengladbach második csapatával mérte össze erejét. az azeriek elleni csütörtöki összecsapás (0–2) után a Bundesligában szereplő Mönchengladbach második csapatával mérte össze erejét.

A magyar csapat a mérkőzés nagy részében mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a németeknek, helyzetkihasználásban azonban a Mönchengladbach jobb volt, és már a szünetre háromgólos előnyt szerzett. A fordulás után a magyar együttes mindent megtett a szépítő gól megszerzéséért, de a lefújásig csak a németek találtak a kapuba, és 4–0-ra megnyerték a találkozót.

„Nehéz egy ilyen mérkőzést értékelni, hiszen az eredmény nem túl hízelgő ránk nézve – mondta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Horváth Ferenc. – Mezőnyjátékban végig egyenrangú partnerei voltunk a németeknek, de nálunk a játékosok nagy részének ez volt élete első nemzetközi mérkőzése, és a hazai másodosztály után ez túl nagy ugrás volt a számukra. A rutin hiánya kiütközött a pályán, de ha eltekintünk az eredménytől, akkor elmondhatjuk, csapatunk egyáltalán nem vallott szégyent."

A ligaválogatott szombat délután a román másodosztályú Pandurii ellen lép pályára.

 NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NB II-es ligaválogatott–Mönchengladbach II 0–4 (0–3)
Belek (Törökország)
NB II-es válogatott: Esterházy Mátyás – Pirka Tamás, Tóth Máté, Nagy Tamás (Gulyás Máté, 65.), Éles Szilárd – Gyurcsó Ádám (Nagy Olivér, 60.), Pothárn Szabolcs (Domokos Bálint, 41.), Albert Ádám, Szabó Péter (Bene Attila, 65.) – Wittrédi Dávid (Pákolicz Dávid, 70.), Pölöskey Péter (Frőhlich Roland, 70.)
Legfrissebb hírek

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
1 perce

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
5 perce

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
7 perce

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
22 perce

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
24 perce

Legyőzte Horvátországot és tornagyőztes a női röplabda-válogatott

Röplabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Albek és Vámos csapata nyerte a Francia Kupát

Kézilabda
1 órája

A két Mercedes kemény csatát vívott az első helyért egészen Russell kieséséig – ÉLŐ

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik