NB II, Pécs: hat fiatal a felnőtteknél, Divics súlyfelesleggel érkezett

2010.07.05. 22:59
Címkék
Új játékosokkal is találkozhattunk a másodosztályú PMFC labdarúgócsapatának első edzésén, igaz, többségük kölcsönből visszatérő, vagy az ifiből a felnőtt kerethez felkerült játékos. Adta hírül a klub internetes oldala, a pmfc.hu

Előbbiek közül Törtei Tamás, Dibusz Dénes és Horváth András biztosan visszakerül a pécsi csapathoz, míg utóbbiaknál a már felnőtt meccsen is szerepet kapott Eszlátyi István, valamint Zsdrál Miroszláv és Zamostny Balázs készülhet a felnőttek között. Utóbbi játékos tagja az alkalmi Most Wanted-csapatnak, amely július 20-án a Ferencváros ellen játszik az Üllői úton.

Az első edzésen ott volt az idei szezon első új igazolása, Petar Divics is, aki Kiss László vezetőedző szerint némi súlyfelesleggel küszködik ugyan, de a pluszsúlyt egy héten belül ledobja majd. Próbajátékon a hét közepéig tartózkodik Pécsett Csiszár Zoltán, aki Békéscsabáról érkezett, és belső védőként számítanak rá, ha alkalmasságát bebizonyítja.

Két maródi is együtt edzett hétfőn a többiekkel: Horváth Zsolt még különmunkát végez, mert alig három hete esett át egy lágyékműtéten, a grúz Irakli Kvekveskiri viszont a Pécsett elvégzett porcműtétjét követően visszaérkezett otthoni lábadozásából és  immár teljes értékű munkát tudott végezni.

Voltak hiányzók is: a tavalyi keretből néhány játékost szabadlistára tett a klub. Cseri Tamásnak, Fónai Balázsnak, Gulyás Máténak és Kottán Krisztiánnak egyaránt élő szerződése van a klubbal, ám a PMFC szabadlistára tette őket, így szabadon igazolhatnak másik csapathoz.  Berdó Balázsnak lejárt a szerződése, amit nem hosszabbítottak meg, míg Varga Zoltánnal nem sikerült megállapodni a folytatásról, így várhatóan ő is távozik a Stadion utcából.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
5 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
5 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
5 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája