NB II: két csatár érkezett, Vitelki viszont távozik Mezőkövesdről

2010.07.08. 19:47
Címkék
Két új labdarúgóval erősítette meg keretét az NB II Keleti csoportjában szereplő Mezőkövesd-Zsóry labdarúgócsapata.

A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a borsodi városban folytatja pályafutását a BKV Előre rutinos támadója, az élvonalat is megjárt Török Sándor. A 30 éves játékos 2013. június 30-ig kötelezte el magát.

Az MSE szerződtette a szlovák másodosztályú Losonc csapatától Husanik Patrikot. A szlovák ifjúsági válogatottban is megforduló, 20 esztendős csatár 2012. június 30-ig írt alá.

Varga Zoltán, Dávid Zoltán és Ragó Bence a tervek szerint kölcsönben, más csapatokban szerepelhet majd ősztől, míg Vitelki Zoltán és Kasza Gábor idény végén lejáró szerződését nem hosszabbították meg, így ők távoztak a csapattól.

A keret többi tagjával megállapodott az MSE, Tajti Norbert, Haburcsák Bertalan, Sivák Sándor, Nagy Péter, Kaszás Norbert, Ficsór Dávid, Bogdány Csaba, Toplenszki Szabolcs, Elek Norbert és Vámosi Csaba is marad a klubnál.

A felnőttekkel együtt kezdi meg a felkészülést az U19-es csapat öt tehetséges játékosa, Fügedi Tamás, Lakatos Gergő, Szeberin Patrik, Ádám Máté és Sebe Attila.

A Mezőkövesd ma kezdte el a felkészülést Huszák Géza vezetőedző irányításával a 2010–2011-es szezonra.

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
4 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
4 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
4 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
5 órája