DVTK: „Nagyon valószínű, megvan az új tulajdonos”

2010.06.19. 07:39
null
Balajti Ádám (91) és Takács Péter (szemben) is hátat fordíthat a DVTK-nak (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Bizonytalanság – eddig ez jellemezte a Diósgyőri VTK-t. Az NB I-ből kieső együttes jövője zavaros, de könnyen előfordulhat, hogy nem sokáig.  A klub sportigazgatója, Tóth László a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, nagy változások várhatók a csapat vezetésében és a játékoskeret összetételében egyaránt. Többek között távozik a gárda két U20-as vb-bronzérmes játékosa, Balajti Ádám és Takács Péter, de Tóth László sem folytatja a munkát Diósgyőrben.

„A klub átvilágítása megtörtént, és nagyon valószínű, hogy megvan a Diósgyőr új tulajdonosa – adott helyzetjelentést Tóth László, a borsodi klub sportigazgatója. – Leisztinger Tamás üzletemberrel nagyon közel a megegyezés."


Eddig távozott a csapattól Vlado Jeknics, Rohan Ricketts, valamint visszatért klubjába az eddig kölcsönben a DVTk-nál lévő Bajzát Péter, Bojan Brnovics, Zoran Supics és Zámbó Bence (mind Győri ETO FC), illetve Huszák Tamás (DVSC-TEVA).

Június 30-án lejár a szerződése Lippai Ákosnak, Bognár Zsoltnak, Horváth Gábornak, Búrány Zoltánnak, Sadjo Hamannak és George Menougongnak is, az ő jövőjük a klubnál még bizonytalan.

„A következő stáb alakítja ki a keretet – folytatta Tóth László. – Minden bizonnyal fiatal, helyi kötődésű játékosok is szerepet kapnak a következő szezonban. Balajti Ádám és Takács Péter távozik, előbbit a Debrecen, utóbbi a Pápa is vinné. Hogy ki lesz az edző? Ebbe nincs már beleszólásom – ugyanis távozom a Diósgyőrtől, visszatérek Bőcsre."

Legfrissebb hírek

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
17 perce

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
30 perce

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
54 perce

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
1 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
1 órája

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
8 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
8 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik