NB II-es díjátadó: Kiprich a legjobb edző, Csehi a legjobb játékos

SZ. P. Á.SZ. P. Á.
2010.02.25. 17:28
Címkék
A sportfogadásokkal foglalkozó Tobet először rendezte meg az NB II-es bajnokság díjátadó gáláját, amelyen meghívottként részt vett Nemes Ferenc, az MLSZ alelnöke, Kutasi Róbert, az NB II-es bizottság vezetője, Mátyus János NB II-es szövetségi edző és Bucsik István, az NB II-es válogatott technikai vezetője.

A hattagú zsűri által megválasztott hatos listára a szurkolók szavazhattak, az így kialakult végeredményt pedig a díjátadón ismertették. A zsűri Kutasi Róbertből, Nagy Tamásból, valamint az nb2.hu és az nb3.hu két-két szerkesztőjéből állt.

A legjobb edzőnek járó díj átadásáért felelős Mátyus János szerint sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek a másodosztályban, mint azt sokan gondolnák:

„Pályám elején járó edző vagyok, második szezonomat töltöm Tatabányán mint játékos, de azt könnyen meg tudom állapítani, hogy nem szentelnek akkora figyelmet az NB II-nek, mint az megérdemelné. Az ilyen díjátadó rendezvények is segítik, hogy a másodosztály kiemeltebb figyelmet kapjon. Bátran állíthatom, hogy az NB II-es válogatottban olyan játékosok szerepelnek, akik az első osztályban is megállnák helyüket."

A legjobb edző kategóriában győztes Kiprich József elmondta, hogy ugyan sok nagy sikert ért el játékospályafutása során, edzőként ez az első komolyabb elismerés amelyet megnyert és nagyon boldog, hogy a kispadon is tartogat számára sikereket a futball.
"Tavaly sajnos egy adminisztrációs hiba miatt nem indulhattunk az első osztályban – kezdte Kiprich. – De továbbra is keményen dolgozunk, jelenleg is remekül állunk és elsődleges célunk az, hogy a következő szezonban a legjobbak között játszhassunk hétről-hétre. Papíron ez idén megvalósulhat, már csak a pályán kell hoznunk a megfelelő eredményeket. A csapat pedig erős, így remélhetőleg ennek sem lesz akadálya."

A DÍJAZOTTAK
Legjobb edző: Kiprich József (Gyirmót), 2. Artner Tamás (Ajka), 3. Kolozsvári János (Makó)
Legjobb kapus: Jánosa Tibor (Ajka), 2. Farkas Balázs (Szolnok), 3. Boros Tamás (Gyirmót)
Legjobb játékos: Csehi Tamás (Szolnok), 2. Szamosszegi Gábor (Makó), 3. Mihalecz Péter (Ajka)

 

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
2 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
2 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája