A világ legidősebb klubja ellen is készülhetnek a zöld-fehérek

Vágólapra másolva!
2009.06.01. 17:46
Címkék
Amint arról korábban már beszámoltunk, a Ferencváros labdarúgó-csapata a nyáron Angliába utazik, ahol helyi testvércsapatánál, a Sheffield Unitednél vendégeskedik július 3-tól. Az első tervek szerint két-három meccset játszik az országban a magyar élvonalba három év után idén visszajutó zöld-fehér csapat, ám elképzelhető, hogy tovább nő az ellenfelek száma. A program alakul.
Angliában is lehet Fradi-gólöröm
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Angliában is lehet Fradi-gólöröm
Angliában is lehet Fradi-gólöröm
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Angliában is lehet Fradi-gólöröm

Jelen állás szerint igencsak patinás, sőt egyenesen a világ legpatinásabb klubjával kezdi a Fradi a túráját. Július 6-án ugyanis az 1857. október 24-én alakított Sheffield FC otthonába látogat Bobby Davison együttese.

A Sheffield FC jelenleg az angol nyolcadosztályban szerepel, így vélhetően nem nehezíti meg különösebben a Ferencváros dolgát, ám a világ legrégebbi klubja ellen játszani mindenképpen megtiszteltetés.

A folytatásban a korábbi MTK-s védőt, Kovács Jánost is foglalkoztató Lincoln City otthonába látogat az NB II Keleti csoportjának bajnokcsapata. Az angol negyedosztály 13.-ja elleni találkozó július 8-án, magyar idő szerint este fél 9-kor kezdődik.

A harmadik mérkőzésre július 11-én délután négytől kerül majd sor, s ekkor Ferenczi István kerülhet reflektorfénybe. A zöld-fehérek csatára ugyanis 2007 januárjától 2008 nyaráig a másodosztályú Barnsleynál szerepelt, és a Fradi éppen a támadó előző klubjával csap össze.

A Barnsleynál töltött szűk másfél év alatt Ferenczi több fontos gólt szerzett, és a szurkolók egyik kedvence lett, így aztán érthető, hogy nagyon várja már a meccset.

A túra kihirdetésekor Berki Krisztián, a klub ügyvezetője még úgy nyilatkozott, hogy július 14-én egy neves csapattal mérkőzne meg a Ferencváros, ám erről az esetleges találkozóról egyelőre nem sokat tudni.
Legfrissebb hírek

Hová lett René Higuita?

Minden más foci
6 perce

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
20 perce

Mészáros Zalán a paksiakkal elért hatoslottó-nyereményről is beszélt a Nemzeti Sportrádiónak

Kosárlabda
24 perce

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
34 perce

Strandkézilabda Eb: női válogatottunk bejutott a középdöntőbe

Kézilabda
37 perce

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
49 perce

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
51 perce

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik