A Szolnok és a Vác is idegenből rabolta el a három pontot

Vágólapra másolva!
2007.10.14. 18:20
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában, a tizedik fordulóban tovább folytatódott a Szolnok és a Vác remeklése, a Tisza-partiak Orosházáról távoztak győztesen, a Vác Makón tudott nyerni Rusvay soros góljával.
Antal Gábor (balra) büntetőből volt eredményes
Antal Gábor (balra) büntetőből volt eredményes
NS-archív
Antal Gábor (balra) büntetőből volt eredményes
Antal Gábor (balra) büntetőből volt eredményes
Antal Gábor (balra) büntetőből volt eredményes
NS-archív
Antal Gábor (balra) büntetőből volt eredményes

A tabellán második helyezett Szolnok Antal tizenegyesgóljával szerzett vezetést a második félidő közepén Orosházán, Vígh Tibor együttese aztán Domokos révén biztosította be a győzelmet a véghajrában.

A két edző egymással szöges ellentétben álló nyilatkozatot tett a meccs után:

"Öt sárga lap, két kiállítás, meg nem adott gól és az ellenfél lesgólja, ez együtt sok volt" – értékelt Belvon Attila a hazaiak edzője.

"Megérdemelten győztünk" – összegzett Vígh Tibor, a szolnokiak mestere.

A Vác is három ponttal gazdagodott makói vendégjátéka után. Verebes József együttese Rusvay góljával győzött a csongrádiak ellen.

A Bőcs 4-1-re kiütötte a Vecsést, a BKV Előre Jászberényben járt pórul.

NB II, KELETI CSOPORT, 10. FORDULÓ:

Az állás
1.Kecskeméti TE1071226-10+16 22
2.Szolnoki MÁV - Mondi1071219-8+11 22
3.Vác - Újbuda LTC106-418-15+3 18
4.Bőcs Sport1044220-11+9 16
5.KBSC FC1043315-13+2 15
6.Jászberényi SE - Vasas104338-9-1 15
7.Ferencvárosi TC1035219-17+2 14
8.Vecsési FC1035216-17-1 14
9.Ceglédi VSE1041511-23-12 13
10.Makói FC1034316-12+4 13
11.Baktalórántháza VSE1034313-14-1 13
12.Orosháza FC1033416-17-1 12
13.Tuzsér SE103258-14-6 11
14.BKV Előre SC1031612-16-4 10
15.Tököl KSK102267-19-12 8
16.Mezőkövesd - Zsóry101189-18-9 4
----
TUZSÉR ERDÉRT SE–BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE 0-0
Tuzsér, 500 néző, Vezette: Veizer (Márkus, Pápai).
TUZSÉR: Nagy Z. 0 – Baka 5, Mező 5, Dancs B. 6, Úr 6 – Mitró 5, Milka 5, Sikorszki 6, Göncz 5 (Minyin, 62.) – Iván A. 4 (Gergely I., 82.) – Simon G. 6
Vezetőedző: Németh Károly
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Sándor G. 6 – Király L. 5, Szenes 5 (Czerula 5, 53.), Márkus 6, Bodnár 6 – Kozma A. 5, Rakóczi 6–2=4, Illés L. 5 (Pálvölgyi, 65.), Illés Gy. 6, Saliga Z. 5 (Szabó S., 94.) – Szabó R. 6
Vezetőedző: Kovács János
Kiállítva: Rakóczi (83. p.)
MESTERMÉRLEG
Németh Károly: – Becsülettel küzdöttünk, de ma ma nem tudtunk építkezni, viszont a védekezést maxmálisan megoldottuk.
Kovács János: – Vérbeli megyei rangadón mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, de a látottak alapján igazságosnak mondható a döntetlen.
---- BŐCS KSC – VECSÉS SC 4-1 (0-0)
Bőcs, 300 néző. Vezette: Szabó Zs. (9) (Varga F., Herbály)
BŐCS: Matkó 6 -- Almási 6, Czipó 5, Molnár Zs. 5, Török A. 5 -- Siróczki 6 (Lengyel -, 88.), Irhás 6, Jeney 6, Szakszon 6 -- Urbin 6 (Kóka -, 85), Gaál 5 (Varga Z. 7, 53.). Vezetőedző: Tóth László
VECSÉS: Holczer 5 -- Máj 5, Hungler 5, Kiskapusi 6, Djeke 5 -- Menyhárt 5 (Mészáros T. -, 71.), Dévai 5, Csillag 5, Molnár Z. 5 (Lukács B. -, 64.) -- Faragó 6, Czipper 4 (Folmer -, 62.). Vezetőedző: Pisont István.
Gólszerző: Irhás (58.), Siróczki (69.), Faragó (80.), Varga Z. (87, 89.)
MESTERMÉRLEG
Tóth László: -- Szünet után nagy akarással a Vecsés fölé kerekedtünk, de tisztában vagyunk azzal, hogy nincs három gól különbség a két csapat között.
Pisont István: -- Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, a mérkőzésben semmiképpen sem volt benne ez a végeredmény. A hazaiak a hajrában jól kihasználták azt, hogy védelmünk a nagy rohanás közben többször is kinyílt. ----
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY – KAZINCBARCIKAI SC 0–2 (0–1)
Mezőkövesd, 800 néző. Vezette: Pető (8) (Butkai Zs., Szalai)
MEZŐKÖVESD: Kiss M. 5 – Pázsit 5, Toplenszki 5 (Somodi 5, 58.), Vágó 6, Sándor Zs. 5 – Busai 5, Csatlós 6, Nyeste J. 5 (Sajtós –, 63.), Sivák 5, Somogyi 5 (Nagy P. 5, 58.) – Fekete Zs. 4
Vezetőedző: Vojtekovszki Csaba
KAZINCBARCIKA: Botló Á. 5 – Hanász 6, Bányai 6, Kovács R. 6, Nagy T. 6 – Kerékgyártó 5, Engi 5, Kovács P. 5, Sebők 5 (Kerekes –, 85.) – Stevica 5 (Elek Á. 5, a szünetben), Binder 7 (Deák –, 81.)
Edző: Kócsi József
Gólszerző: Binder (27., 11-esből 53.)
MESTERMÉRLEG
Vojtekovszki Csaba: – A rendkívül fegyelmezett és szervezett ellenfél minden hibánkat kihasználta. Csatárok nélkül nagyon nehéz futballozni.
Kócsi József: – Magabiztos játékkal megérdemelt győzelmet arattunk.
----
TÖKÖL– CEGLÉDI VSE 0–1 (0–0)
Tököl, 500 néző. Vezette: Gyarmati II. T. (7) (Kovács P., Raff T.)
TÖKÖL: Balázs 8 – Hajecz 4, Vedres 4, Lakics 6, Váradi 5 – Póti 4 (Halász 5, 37.), Kádár 5, Papp L. 5, Hetzger 4 (Radnics –, 65.) – Hamar I. 5, Kiss P. 5
Vezetőedző: Leskó Zoltán
CEGLÉD: Kiri 7 – Szepes 5, Buzás 5, Juhász D. 5, Mazsdiad 5 – Farkas J. 5, Utassy 5, Barna 5, Nagy A. 6 – Lendvai K. 5 (Hamar Á. –, 89.), Medgyesi L. 6
Vezetőedző: Kiss László
Gólszerző: Medgyesi L. (69.)
MESTERMÉRLEG
Leskó Zoltán: – Tudom, hogy kis csapat vagyunk, de a játékvezetés mellett nem tudok szó nélkül elmenni. A Ceglédnek egy helyzete volt, amelyet gólra váltott és ezzel nyert.
Kiss László: – "Kutyák" voltunk, vagyunk, leszünk, mert csak így tudunk nyerni.
----
MAKÓ FC – VÁC-Újbuda 0–1 (0–0)
Makó, 600 néző. Vezette: Iványi Zsolt 8 (Albert I., Szpisják Zs.)
MAKÓ: Czirbus 0 – Béres 5 (Kulacsik –, 85.), Dálnaki 5, Kiss K. 6, Gyévay 6 – Podonyi 5, Magyar 6, Puskás 5, Bány 5 – Schreiber 5 (Hadár 5, 57.), Maróti 5 (Faragó B. –, 66.)
Vezetőedző: Kolozsvári János
VÁC: Sztankó 6 – Lettrich 6, Laki 6, Udvari 6, Dudás 6 – Margitics 7, Kövesdi 5 (Suth –, 73.), Lázár 5, Vén 6 – Szabó V. 6, Rusvay 7
Vezetőedző: Verebes József
Gólszerző: Rusvay (80.)
MESTERMÉRLEG
Kolozsvári János: – Két kapufát rúgtunk, kétszer a gólvonalról mentettek a váciak, tehát nem igazán volt szerencsénk ma.
Verebes József: – El kell ismerni, hogy a Makónak is voltak helyzetei, de nekünk is legalább annyi lehetőségünk adódott, Rusvay pedig ismét betalált egyszer.
----
OROSHÁZA FC – SZOLNOKI MÁV MONDI 0–2 (0–0).
Orosháza, 500 néző. Vezette: Nagy R. (7) (Ortó Gy., Varga Zs. dr.)
OROSHÁZA: Halász 6-2=4 – Kerekes 5, Csiszár 6, Futaki 6-2=4, Szabó N. 6, Kerepeczki 5 – Koncz 6, Szerevényi 5 (Szabó P. -, 64.), Petneházi 5 (Mike -, 75.) – Lovas 5 (Kocsics D. -, 75.), Buza 5. Vezetőedző: Belvon Attila
SZOLNOK: Rézsó 6 – Urbán-Szabó 6 (Szoboszlai -, 70.), Antal 7, Balogh P. 7, Gohér 7 (Felföldi -, 90.) – Pintér L. 7, Ulvitzki 7 – Nagy P. 7, Remili 8, Bogdán 7 – Farkas 7 (Domokos -, 84.). Vezetőedző: Vígh Tibor.
Gólszerző: Antal – 11-esből (64.), Domokos (89.)
Kiállítva: Halász (64.), Futaki (70.)
MESTERMÉRLEG
Belvon Attila: Öt sárga lap, két kiállítás, meg nem adott gól és az ellenfél lesgólja, ez együtt sok volt.
Vígh Tibor: Megérdemelten győztünk.
----
JÁSZBERÉNYI SE VASAS – BKV ELŐRE 1–0 (0–0)
Jászberény, 400 néző. Vezette: Bendik (7) (Papp F., Kulcsár dr.)
JÁSZBERÉNY: Roza 6 – Lukácsi 5, Majzik 6, Szeles 6 (Bárkányi –, 85.), Kovács Á. 5 (Benedek 5, a szünetben) – Szűcs L. 5, Kádár G. 5, Fele 6, Hídvági 6 – Németh Gy. 6, Mohácsi 5 (Gulyás L. –, 70.)
Vezetőedző: Sándor István.
BKV: Stefán 0 – Szabados 5, Sidó 5, Molnár A. 5, Murinai 6 – Hégli 5, Kovács A. 6, Petruska 5 (Namukita –, 75.), Mohácsik 5 (Pál –, 79.) – Busa 6, Szőke L. 6
Vezetőedző: Rácz László
Gólszerző: Szeles (62.)
MESTERMÉRLEG
Sándor István: – Sokan azt gondolják, hogy jó a csapatunk, de mi csak egy szerény képességű együttessel rendelkezünk. Ezért nagyon megbecsüljük ezt a három pontot.
Rácz László: – Ismét pontrúgásból kaptuk a gólt, mi pedig szokás szerint nem éltünk lehetőségeinkkel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik