Révész Attila: A jelenlegi keret ötven százaléka nem alkalmas az NB I-re

B. CS.B. CS.
2026.05.03. 12:37
null
Révész Attila a Kazincbarcika elleni meccsen (Fotó: Czinege Melinda)
Mint beszámoltunk róla, labdarúgó NB I 32. fordulójában a már kiesett Kazincbarcika 2–1-re legyőzte a Kisvárdát. A két edző a találkozó után elmondta, részben már az új idényre is teszteltek.

 

 

KUTTOR Attila, a Kazincbarcika vezetőedzője

– Van minek örülni…     
Nagyon örülünk a sikernek. Azt ígértük a közös munkánk első napján, hogy az utolsó leheletünkig küzdünk, ezt megtettük. Ezúttal két gólt is szerzett a csapat, és hátul nem voltak demoralizáló hibák. Jó volt látni azt is, hogy a futballisták kitették a pályára a szívüket, és győztek, illetve az is öröm, hogy – ha nem is a szó szoros értelmében, de – hazai pályán győzelemmel búcsúzhattunk el a kitartó drukkereinktől. 

– Az első félidőben nyújtott jobb teljesítményt a csapat?     
Az első játékrészben a labdaszerzések után jobban érvényesült az akaratunk, a másodikban is volt lehetőség arra, hogy gól szülessen, de nem tudtuk feltenni az i-re a pontot, ám a helyzetünkben az, hogy ilyen mentális erővel játszottak a labdarúgók, mindenképpen előremutató. 

– A fordulók előrehaladtával egyre kevesebb légiós szerepelt a kezdőcsapatban: ez már az NB II-re való készülődést szolgálja?     
Gondolunk kell a jövőre. Motivált játékosokat kell találni, senki előtt nincs bezárva a kapu, de azokat kell megtalálni, akik esetleg Kazincbarcikán képzelik el a jövőjüket, akik a maximumot akarják kihozni magukból, és terveik vannak.


RÉVÉSZ Attila, a Kisvárda vezetőedzője

Most sem sikerült megszerezni a győzelmet – miért?     
Először gratulálok a Kazincbarcikának, mégpedig ahhoz, hogy a bajnokság végéig harcosan futballoznak, megérdemelték a sikert, még akkor is, ha játékban, labdabirtoklásban nem voltak a szintünkön. Az első félidőben a bizonytalanság volt a játékosainkra jellemző, a támadósorban nem sikerült megtartani a labdát. 

Nem a legerősebb kezdőcsapattal álltak fel…
Azok is játszottak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Megígértük a bennmaradás elérése után, hogy mindenki pályára léphet, hogy lássuk, ki az, aki beférhet a csapatba. Az elmúlt négy-öt mérkőzés a jövő alakítása miatt volt érdekes, hogy megnézzük, kik maradjanak. Nagyon tiszta képet kaptunk, akik hozták a bennmaradáshoz szükséges eredményeket, nem véletlenül játszottak, azokról, akik kevesebb lehetőséghez jutottak korábban, egyértelműen kiderült, miért nem játszottak. A jelenlegi keret ötven százaléka nem alkalmas az élvonalbeli küzdelemre, van, akitől már megváltunk, van, akitől a közeljövőben köszönünk el, és van olyan is, akinek bár élő szerződése van, megkezdjük vele a tárgyalásokat a megállapodás felbontásáról, mert a következő évad nagyon kemény lesz, és jó keretet akarunk kialakítani.

 A második félidőben látott támadósor ütősebbnek tűnt, ha azok a játékosok kezdenek, más a meccs kimenetele?
Az is érdekes volt, hogy ki milyen teljesítményt nyújt csereként, de egészen biztosan más lett volna a mérkőzés… A térfélcserét követően nem tudott gyakran átjönni a térfelünkre a Kazincbarcika, ez is sokat elmond.

 

LABDARÚGÓ NB I, 32. FORDULÓ
Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good 2–1
Miskolc, DVTK Stadion, 503 néző. Vezette: Kovács I.
Gólszerző: Szőke G. (21.), Nagy Zsombor (45+2.), ill. Novothny (61.)

Labdarúgó NB I
20 órája

A Kazincbarcika megtörte ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és legyőzte a Kisvárdát

A már biztosan utolsó borsodiak győzelemmel búcsúztak hazai közönségüktől, a szabolcsiak rossz sorozata tovább folytatódott.

 

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. ETO FC 

32

19

9

4

64–30

+34 

66 

  2. Ferencvárosi TC

31

19

5

7

59–31

+28 

62 

  3. Debreceni VSC

31

13

11

7

47–35

+12 

50 

  4. Zalaegerszegi TE

32

13

9

10

49–40

+9 

48 

  5. Paksi FC

31

13

8

10

55–43

+12 

47 

  6. Puskás Akadémia

32

13

6

13

41–41

45 

  7. Újpest FC

31

11

7

13

47–50

–3 

40 

  8. Kisvárda

32

11

7

14

36–48

–12 

40 

  9. Nyíregyháza 

32

10

9

13

45–55

–10 

39 

10. MTK Budapest

32

9

10

13

53–60

–7 

37 

11. Diósgyőri VTK

32

6

10

16

38–62

–24 

28 

12. Kazincbarcika

32

6

3

23

29–68

–39 

21 

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája

Szűcs Tamás szerint ütőképes marad a bronzéremre hajtó Loki

Labdarúgó NB I
2 órája

Arne Maier: A megérzésem, a szívem és Dárdai Pál Újpestre húzott

Labdarúgó NB I
6 órája

Tanulmányokra várva – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Borbély Balázs: Egyáltalán nem is foglalkozunk a Ferencvárossal, mert úgy készülünk, hogy győznünk kell Kisvárdán

Labdarúgó NB I
15 órája

Célegyenesben az ETO! A DVTK-t kiütő győriek akár már vasárnap bajnokok lehetnek

Labdarúgó NB I
17 órája

A Kazincbarcika megtörte ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és legyőzte a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
20 órája

Németh Krisztián: Amíg élek, nem felejtem el ezt a napot

Labdarúgó NB I
20 órája
Ezek is érdekelhetik