Lemondott Valdas Dambrauskas, a Diósgyőr vezetőedzője

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.12. 14:42
null
Már nem Valdas Daumbrauskas a vezetőedző Diósgyőrben (Fotó: Árvai Károly)
Távozik Valdas Dambrauskas a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr éléről, miután indítványozta a szerződése felbontását – jelentette be csütörtökön a DVTK hivatalos honlapján.

Ahogy azt már délelőtti transzferhíradónkban jeleztük, távozik a DVTK éléről Valdas Dambrauskas vezetőedző. A DVTK hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint a klub vezetősége elfogadta a kérést, és a felek megállapodtak a feltételekben. Miután a bontást a litván szakember kezdeményezte, a stábjával együtt történő távozása a DVTK-nak egy forintjába sem kerül. Úgy tudjuk, a litván szakember helyét elődje, Vladimir Radenkovics veszi át. 

„Miután szóban megállapodtam a DVTK-val, első dolgom volt felhívni a litván szakembert, akivel hosszan beszélgettünk – idézte Kovács Zoltánt, a DVTK nemrégiben kinevezett sportigazgatóját a klub hivatalos honlapja. – Tájékoztattam arról, hogy hamarosan én leszek a sportigazgató, és szeretnék vele együtt dolgozni, valamint tiszteletben tartom a szerződtetésekor felvázolt elképzeléseket, amit ő udvariasan megköszönt. Gondolkodási időt kért, ami után másnap írásban benyújtotta a lemondását. Ezt követően ismét beszéltünk, és újra korrekt módon megköszönte a megelőlegezett bizalmat, ám azt is elmondta, hogy érzése szerint, mivel egy másik sportigazgató hívására érkezett Diósgyőrbe, a szerződés felbontása a legjobb megoldás a klubnak, neki és nekem is. Ezzel számomra egyetlen lehetőség maradt: új edzőt keresni a DVTK élére.”

Távozása után Valdas Dambrauskas is megszólalt a klubhonlapnak: „Bár rövid időt töltöttem Miskolcon, jó érzéssel gondolok vissza erre az időszakra, jó felidézni a szurkolók klub iránti szenvedélyes rajongását és a hétköznapi emberek barátságosságát.  Megtisztelő volt egy olyan gazdag történelemmel rendelkező klub csapatát irányítani, mint a Diósgyőr. Napról napra megtettem minden tőlem telhetőt, hogy tisztelettel, kemény munkával és méltósággal szolgáljam a DVTK-t. Az itt töltött időben sok kihívással találkoztam, amiből sokat tanultam, és most jobb edzőként, jobb emberként távozok. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy mindig a csapat mögött álltak, a játékosoknak a siker érdekében tett erőfeszítéseit, és a klubvezetésnek, hogy lehetőséget adtak a csapat irányítására. Mindig hittem a klubban rejlő potenciálban, és kívánom, hogy már a következő idényben eredményre tudják azt váltani! Hajrá, Diósgyőr!”

Mint ismert, a litván szakember 2025 februárjában vette át a DVTK csapat irányítását, és tizenkét mérkőzésen vezette a piros-fehéreket az NB I-ben. Ezalatt három győzelem, négy döntetlent és öt vereség volt a mérlege, a csapat 44 ponttal a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:  –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika), Derényi Nándor (Putnok FC), Fekete Vince (Putnok FC), Ferencsik Bálint (Békéscsaba 1912 Előre), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd). Kooperációs kölcsön után (Kolorcity Kazincbarcika): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Uros Drezgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Marko Rakonjac (montenegrói, Lokomotiv Moszkva  – Oroszország), Simon Barnabás (Paksi FC), Skribek Alen (Paksi FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
2 órája

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
18 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
21 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
23 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:27
Ezek is érdekelhetik