Németh Krisztián megsérült, három hét kihagyásra számít

S. Zs.S. Zs.
2025.01.09. 06:54
Németh Krisztiánt nem veti vissza a sérülése, bizakodva várja a bajnokság tavaszi folytatását (Fotó: Török Attila)
Egy rossz mozdulat – ahogy a Micimackóban olvashattuk, a „baj előtti pillanatig nem volt semmi baj”.   Ennek az igazságát mélyen átérezheti Németh Krisztián, az MTK Budapest 37-szeres válogatott támadója.

„Az indulás előtti utolsó edzések egyikén játszottunk egymás között a gyakorlás végén – idézte fel a történteket lapunknak a futballista. – Előremozogtam, és magam mögé, sarokkal akartam tenni a labdát, ebben a pillanatban éreztem a combomban, hogy valami nem stimmel. A srácok, ahogy ilyenkor lenni szokott, persze zrikáltak, mondogatták, az én koromban már ne színezzem a játékot, bonyolultabb mozgásokat ne végezzek, de ilyenkor nyilván nem annyira őszinte az ember mosolya. Azonnal mentem ultrahangra, de a sérült rész folyadéktartalma miatt nem látni egyelőre tisztán, mekkora a baj. Még egy ultrahangos kontrollvizsgálatra szükség lesz, hogy pontosan látható legyen, mikor leszek teljesen rendben: érzésre három hét kihagyást tippelek magamnak.”

Ha már szóba került: Németh Krisztián már túl is van ebben az évben a születésnapján: január 5-én a 36. évét töltötte be, nyilván erre is utaltak a többiek.

„Ezek már jelek, ugye? – nevetett önmagán. – Főleg annak ismeretében, hogy az ősz sem sikerült nekem túl jól, akkor is sérülés akadályozott, így már karácsony előtt, majd a két ünnep között is mozogtam, vártam, hogy elkezdődjön a téli felkészülés. Erre tessék… Nem tudom, hány tavaszi szezon várhat még rám, emiatt nagyon készültem az előttünk állóra.”

Tény, az idei bajnokságban eddig nem tündökölt Németh Krisztián. Noha tíz mérkőzésen szerepelhetett, kétszer tíz, további négy alkalommal húsz percet sem töltött a pályán, igaz, a ZTE FC ellen csereként beállva (akkor 28 percnyi játéklehetőség jutott neki) pontot érő gólt fejelt, amivel beállította az 1–1-es végeredményt. Éppen ezért egy sokkal jobb, eredményesebb tavaszban reménykedett, és most is így készül.

„A jövő héten kedden megyek a társaim után, akkor csatlakozom a csapathoz – mondta. – Addig is rengeteget tehetek azért, hogy javuljon a helyzet: egész nap bent vagyok a klubban. Lézeres kezelés, mágneses kezelés, krio­szauna, oxigénterápia, gyógymasszázs, egyik követi a másikat, mindent megteszek, hogy a következő napokban gyógyuljon a combom, és a törökországi edzőtáborban minél több munkát el tudja végezni. Az ilyesmi sohasem jön jókor, talán már megtanultam kezelni az ilyen szituációkat, remélem, minél hamarabb részt vehetek az edzéseken.” 

 

 

Legfrissebb hírek

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
12 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
14 órája

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
16 órája

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
18 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28