Az NB I egyik legeredményesebb csatára ma Katarba utazik – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.06.26. 12:06
A ZTE házi gólkirálya szerdán Katarba utazik orvosi vizsgálatra (Fotó: Kovács Péter, archív)
Néhány hete már megjelent egy hír katari forrásban, hogy a ZTE FC horvát csatára, Antonio Mance a helyi élvonalban legutóbb 7. helyen végzett Umm-Szalalhoz szerződik. Akkor még nem kezdődtek meg a tárgyalások a csapatok között, mára viszont eljutottak odáig, hogy a csatár elutazzon az arab országba orvosi vizsgálatra.

 

A Nemzeti Sport értesülései szerint a ZTE FC 28 éves horvát csatára, a 2023–2024-es idényben az NB I-es góllövőlistán 2. helyen végző Antonio Mance szerdán Katarba utazik orvosi vizsgálatra az Umm-Szalalhoz.

A katari sajtóban már június elején megjelent, hogy a csapat francia vezetőedzője, Patrice Carteron szerződtetné a korábban Franciaországban az FC Nantes-ban is futballozó csatárt, de akkor a két klub még nem kezdte el a tárgyalásokat.

Azóta ez megtörtént és információink szerint hétszázezer euró körüli vételárban meg is egyeztek, így ha az orvosin megfelel a játékos, egy-két napon belül be is jelentheti a szerződtetését az Umm-Szalal.

Mance Zalaegerszegen villámkarriert futott be, miután tavaly szeptemberben átigazolt Debrecenből. A DVSC-ben tavaly tavasszal 15 mérkőzésen csak két gólt szerzett, a ZTE-ben viszont 29 mérkőzésen 15 góllal lett második a góllövőlistán.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Csonka András (Ferencváros, legutóbb Budafoki MTE – kölcsönben), Sztefanosz Evangelu (görög, NK Osijek – Horvátország, kölcsön után végleg), Gundel-Takács Bence (Budafoki MTE), Várkonyi Bence (MTK Budapest, kölcsön után)
Kölcsönbe érkezők: Bakti Balázs (Puskás Akadémia, legutóbb Vasas FC – kölcsönben)
Kölcsönből visszatérhet: Huszti András (Újpest FC), Klausz Milán (Szeged-Csanád GA), Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Vasas FC), Papp László (Mosonmagyaróvár), Szalay Szabolcs (Vasas FC)
Kiszemeltek: Sztefan Drazsics (szerb, Mezőkövesd, szabadon igazolható)
Távozik: Bedi Bence (szabadon igazolható), Dombó Dávid (szabadon igazolható), Gyurján Márton (szabadon igazolható), Guy Hadida (izraeli, Maccabi Bnei Reineh – Izrael), Zoran Lesjak (horvát, NK Nafta 1903 Lendava – Horvátország), Kiss Ágoston (tiszakécskei kölcsön után Vasas FC), Soltész István (budafoki kölcsön után Kisvárda Master Good), 
Kölcsönből visszatér klubjához: Yohan Croizet (francia, Újpest FC), Gruber Zsombor (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Antonio Mance (horvát, Umm-Szalal – Katar)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
9 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15