NB I: Dragóner Attila oklevéllel tér vissza Zalaegerszegre

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 11:24
null
Dragóner Attila büszke rá, hogy munkájával hozzájárult a ZTE első MK-győzelméhez, s örömmel tér vissza Zalaegerszegre a bajnokság utolsó fordulójában (Fotó: Földi Imre)
Megvalósult, amit Dragóner Attila az idény előtt állított, vagyis hogy a ZTE nagyot alkot a Magyar Kupában. A korábbi 28-szoros válogatott védő sportigazgatóként sokat tett azért, hogy a zalai klub fiatal magyar játékosokra alapozva történelmet írjon, és bár még a Budafok elleni döntő előtt távozott, van mire büszkének lennie.

 

– Múlt hét csütörtökön átvehette az oklevelet, amely igazolja, hogy elvégezte a DoublePass sportigazgatói képzését.
– Szeptember óta zajlott a képzés, amelyen tizennyolcan vettünk részt – mondta lapunknak a 48 éves Dragóner Attila, aki április 26-ig a ZTE FC sportigazgatójaként dolgozott. – Osztálytársam volt többek között Király Gábor, Juhász Roland és Nyilas Elek is, de igazság szerint mindenkit meg kellene említenem, hiszen nagyszerű társaság jött össze. Az évzárón Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a mondandójában kiemelte, szükség van olyan képzett sportigazgatókra, akik meg tudják valósítani klubjuk hosszú távú koncepcióját.

– Tudjuk, hogy ott volt a Magyar Kupa döntőjén, de bajnokin látta távozása óta a csapatot?
–Nem, de a klubtól már jelezték, szeretnék, ha az utolsó fordulóban, a Paks elleni hazai találkozón ott lennék. Az idény nagy részét a ZTE-nél töltöttem el, barátságban váltunk el, nincs okom visszautasítani a meghívást.

– Mit gondol, miért ért véget idő előtt a munka, amelyet Ricardo Monizzal közösen kezdtek el tavaly nyáron Zalaegerszegen?
– Amikor odakerültem a ZTE-hez, rengeteget beszélgettünk Végh Gábor tulajdonossal. Közös vágy volt, hogy ne csak szavakban, tettekben is jelenjen meg az elképzelésünk, amely szerint fiatal magyar játékosokban gondolkodunk, ugyanakkor a klub számára fontos a bevétel is, amit a játékosértékesítésekből kaphat. Tudtuk, a büdzsénk az alacsonyabbak közé tartozik, fiatal, szenvedélyes csapatot akartunk összerakni. Ricardo Moniz munkájával sikerült a kerettagokat fejleszteni, nem kérdés, a klubnak értéket jelentenek. Mi ebben hittünk, és tényleg sok energiát fektettünk abba, hogy képességekben és mentálisan is előrelépjenek a játékosok. Agresszív, letámadáson alapuló támadófutballt akartunk játszatni, ez sokáig működött is, ám a tavasszal sérülés- és betegséghullám söpört végig az öltözőn. Nem volt véletlen, hogy az összes kupamérkőzés után vereséget szenvedtünk a hétvégi fordulóban, a mi futballunkban nagyon fontos, hogy a labdarúgók kirobbanó erőállapotban legyenek.

– Nem titok, Ricardo Monizt ön javasolta a ZTE kispadjára. Nyilván tisztában van vele, az a futball, amit a holland szakember játszatott, sokak szimpátiáját elnyerte, arról nem is beszélve, hogy a labdarúgók nagyon szerettek vele dolgozni.
– A nyáron is tudtam, olyan edzőt keresek, aki szenvedélyes, jó értelemben véve őrült és szeret a fiatalokkal dolgozni. Tisztában voltam vele, ő a támadófutball híve, a munkaideje nullától huszonnégy óráig szól, élvezi a pályán töltött idő minden pillanatát, a játékosok pedig hittek benne, hiszen látták, folyamatosan fejlődnek. Szinte az összes csapatnak volt hullámvölgye ebben az évadban, nekünk is, közben betegség és sérülés tizedelte meg a csapatot, ugyanakkor a játékosok látták, megvalósulhat a nagy vágyuk, vagyis hogy trófeát nyerhetnek. Persze menet közben mi is hibáztunk, de próbáltunk belőle tanulni.

– Ha ön klubtulajdonos lett volna, a váltás mellett dönt a 28. fordulót követően?

– Nem vagyok tulajdonos, és ez nehéz kérdés. Soroksáron éveken keresztül ügyvezető voltam, tapasztaltam, milyen nehéz egy klubot működtetni úgy, hogy rendben legyen a költségvetés és az eredmények is jöjjenek. Zalaegerszegen a tulajdonos a szívét-lelkét beleteszi annak érdekében, hogy NB I-es legyen a csapat, az élet ebben a nehéz helyzetben is őt igazolja. A világ futballjában hetven-nyolcvan százalékban pozitív változásokat hoz az edzőváltás, így ebben a döntésben volt a legkevesebb kockázat.

– Mi volt az első reakciója, amikor kiderült, a ZTE az első osztályban marad?
– Végig biztos voltam benne, noha az NB I legfiatalabb keretével szerepeltünk – megvolt a minőség és a befektetett munka is. Azért gondoljon bele, két fordulóval a vége előtt még hat csapat eshetett volna ki, az NB I fele, ez pedig annyira nehéz helyzetet teremt, hogy túlságosan hamar ítélkezünk egy hosszú távú stratégia menet közbeni eredményeiről.

– Mi volt az egerszegi időszaka legszebb pillanata?
– Büszke vagyok erre a tizenegy hónapra, nagyon szerettem a zalaegerszegi közeget, mindent beleadtam, hogy a klub jól működjön. Rengeteget tanultam, de nem állítom, hogy most is mindent ugyanúgy csinálnék. Büszke vagyok a kupagyőzelemre, Végh Gábor tulajdonosnak, valamint az öltözőben a játékosoknak is már a közös munka legelején elmondtam, ebben a sorozatban nagyot lehet alkotni, hinni kell a végső sikerben. Jelképes, hogy a döntő két gólszerzője két fiatal magyar srác, Németh Dániel és Szalay Szabolcs volt. A klub és szurkolótábor közös, hatalmas eredménye, hogy a csapat Zalaegerszegre vitte a trófeát.

– Van elképzelése arról, milyen munkakörben folytatja?
– Még nem tudom, mit hoz a jövő. Hiszek magamban, a munkámban és abban, hogy megtalál majd egy hozzám illő feladat.

A kupagyőztes Zalaegerszeg (Fotó: Szabó Miklós)
A kupagyőztes Zalaegerszeg (Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik