NB I: aligha marad a fehérváriaknál Budu Zivzivadze

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.10.13. 08:20
null
Télen csapatot válthat a száműzött csatár (Fotó: Kovács Péter)
Mi történik Fehérváron? A piros-­kékek játéka nem az igazi, belső feszültségről hallani, súlyos sérülés és magatartásbeli probléma nehezíti a csapat életét.

Elképesztő balszerencse. Rúben Pinto, a Mol Fehérvár FC középpályása hétfőn az Újpest FC elleni bajnoki mérkőzésen (0–1) súlyosan megsérült, elszakadt az Achilles-ina.

Már megint…

Beszámoltunk arról, hogy a légiós tavaly nyáron hasonló sérülést szenvedett, ezért is volt kétségbeesve: tudta, mi vár rá. Tavaly a bal lábában szakadt el ez az ín, és ez az egyik legkényesebb sérülés: a műtétet követő hat-nyolc hétig egyáltalán nem szabad rálépni a sérült lábra, mankóval, kerekesszékkel lehet csak közlekedni, hosszadalmas, fájdalmas a hónapokig tartó rehabilitáció. A futballista a tavasszal már visszatérhetett a pályára, és megint utolérte a végzet, rossz mozdulat következtében a jobb lábában szakadt el az Achilles-ina, emiatt pontatlanul passzolt, és az akcióból gólt szerzett az Újpest. Úgy tudjuk, hazautazik Portugáliába, hogy otthon operálják meg, és ott kezdi a gyógytornát november végén, december elején, amikor a katari világbajnokság miatt bajnoki szünet lesz az OTP Bank Ligában.

Rúben Pinto visszatér − Budu Zivzivadze nem biztos.

Beszámoltunk mi is arról a furcsa esetről, hogy a támadó, akit a Vidi a tavasszal kölcsön­adott Újpestre, a hétfői bajnoki után a vendégek szurkolóit köszöntötte, és az egyik korábbi csapattársával elcserélt mezben sétált le – vesztesen, ugye – a pályáról. A klub száműzte az első csapat keretéből, és a döntés megosztotta a szurkolókat. Az újpestiek értékelték a gesztust, a semlegesek azt firtatták, a grúz válogatott miért nem érzi kiemelkedő fizetése ellenére sem magát megbecsülve Fehérváron, de érdekes módon az utóbbi idők szinte egyetlen olyan döntése, amelyet a kommentelők véleményét böngészve a piros-kék drukkerek egyöntetűen támogattak.

Őket sértette a csatár viselkedése, és többségében helyeslik, hogy a klub nem ment el szó nélkül a tette mellett. Budu Zivzivadze frusztráltsága bizonyos fokig érthető: a kölcsönadás előtt az adatok szerint kilencven percre vetítve átlagban 0.29 gólt szerzett a Vidi színeiben meccsenként, majd Újpesten 0.87 volt ugyanez a mutató – kivirult a lila-fehéreknél. Visszatérése óta a bajnoki és a nemzetközi kupamérkőzéseken 0.56 az átlaga, vagyis jobb, mint a korábbi fehérvári időszakában, igaz, az újpesti teljesítményétől elmarad, de mert a kölcsönadás alkalmával nagyszerűen játszott, nehezen fogadja el a tartalék szerepét – csakhogy a posztján szereplő Kenan Kodro a nem túl jól játszó csapatban is 0.84-es hatékonysággal „dolgozik”, ami Michael Boris edző döntését támasztja alá, amikor utóbbit jelöli a kezdőcsapatba.

Volt kísérlet arra, hogy mindketten egyszerre a pályán legyenek, de az nem működik. Budu Zivzivadze kifejezte, szívesen játszana Újpesten, a Fehérvár alighanem el is adná, de a IV. kerületben nincs pénz ilyen minőségű játékos megszerzésére és fizetésére sem.

Kerestük a fehérvári klubot szerdán, meddig tart a grúz futballista a száműzetése, és milyen megoldást lát az ügyben, de nem kaptunk választ. Úgy tudjuk, a légiós elmondta, nem állt szándékában egyetlen fehérvárit sem megsérteni – szerdán a Facebook-oldalán bocsánatot kért azoktól, akiket tettével esetleg megbántott –, de a kialakult helyzetben nem lenne meglepő, ha a téli szünetben ismét kölcsönadnák. Akár olyan klubba, amelyhez a jövő nyáron végleg csatlakozhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik