S szólt a spori: futás az öltöző felé! – könyv a 20 éve csúcsra jutó ZTE-ről

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.04.07. 19:54
null
A 2001–2002-es évad végén ünnepelte története első élvonalbeli bajnoki címét a ZTE
Bóbics László Aranyév című könyve azt mutatja be, hogyan lett egy hatvanezer lakosú város csapata a tízmilliós ország legjobbja.

 

„Turikocsárdiurbáncsókaszamosinagymolnárbalogegressywaltnerkenesei...”

Nem állítjuk, hogy nincs olyan ZTE-drukker, aki ne fújná fejből a bajnoki címet fennállása során először – és eddig utoljára – elhódító csapat kezdő tizenegyét, de hogy többen sorolják el mély levegővétel után, mint ahányan nem, az olyan biztos, mint az, hogy Zalaegerszegen most sikerkovácsként emlegetik Bozsik Pétert, aki a mai napig tudja a takarításért felelős Marika néni telefonszámát – is.

Ez lehetett a történelmi diadal titka. Mármint az, hogy a kék-fehérek nemcsak egy csapatot, hanem egy családot alkottak.

S alkotott Bóbics László is, méghozzá olyat, ami teljességgel méltó a húsz évvel ezelőtti elsőséghez: Aranyév című könyve kötelező olvasmány Zala megyében. Természetesen ajánljuk a megyehatáron túl élőknek is, mégiscsak olyan kötetről van szó, amely azt mutatja be, hogyan lett egy hatvanezer lakosú város csapata a tízmilliós ország legjobbja.

A 2001–2002-es idényben a tettek beszéltek a játékosok helyett, két évtized elteltével már a szavaké volt a főszerep. Bóbics László az akkori vezetőktől kezdve a szakmai stáb és a keret tagjain át a főszurkolókig megszólaltatott mindenkit, akinek a legkisebb köze is volt a bajnokság megnyeréséhez (majd a Manchester United elleni BL-selejtezőn elért 1–0-s győzelemhez...), és bár a poént nyilván nem akarjuk lelőni, kedvcsináló gyanánt érdemes egy-egy mondatot idézni a  „Turikocsárdi­urbáncsókaszamosinagymolnárbalogegressywaltner­kenesei”   alkotta csapat tagjaitól.

„Mint egy csodára, úgy gondolok vissza Zalaegerszegre, hiszen a ZTE-nél meseszerű dolgok történtek velem” – mondja a 2006 óta Feröeren élő Turi Géza.

„Szinte a csapat valamennyi játékosa hitt valamiben. Én a bal cipőmet szoktam először felhúzni, persze, ha kikaptunk, akkor fordult a helyzet...”  – árulja el az 551 fellépésével klubrekordernek számító Kocsárdi Gergely.

„Fél perc lehetett vissza, amikor megkérdeztem tőle, spori, nem szeretné lefújni? Sohasem felejtem, oldalbedobással jött a Fradi, odajött mellém, annyit mondott, hogy futás az öltöző felé, nehogy valaki letépje rólam a mezt. Bozsik Petiék, mint később elmondták, hülyének néztek, még ment a meccs, akár ki is kaphattunk volna, én meg futok az öltöző felé...”  – eleveníti fel az FTC elleni, aranyat érő döntetlent hozó mérkőzést Urbán Flórián.

„A Balaton-parti pálya elnöki irodájánál a táskámmal bajlódtam, éppen indultam volna a buszmegállóhoz, amikor mondták, hogy itt van egy egerszegi újságíró, aki szívesen elvisz. Utólag elmondhatom, a sajtó segítségével jutottam Zalaegerszegre...” – újságolja Csóka Zsolt, hogyan került Keszthelyről a ZTE-hez.

„A beadásomat követően talált a hálóba Koplárovics Béla, így nyertük meg 1–0-ra a világsztárok egész sorát felvonultató United elleni találkozót. Most döbbenek rá, hogy már húsz éve ennek...” – fogalmaz a Manchester-meccs egyik hőse, Szamosi Tamás.

„A Fradi-meccs utáni ünneplés valamennyiünk életéből kitörölhetetlen. De nem is akarjuk kitörölni...”      – mondja mosolyogva Nagy Lajos.

„Ritkán látni olyan csapatot, amelynél olyan nagy volt a kohézió, mint nálunk. Életre szóló barátságok köttettek...” – olvashatjuk a tősgyökeres egerszegi Molnár Balázs szavait.

Az edző fejére nőttek a szurkolók? Vagy az évad végére túl kicsi lett a stadion?
Az edző fejére nőttek a szurkolók? Vagy az évad végére túl kicsi lett a stadion?


„Újpesten a második félidőben nagyon elsült a gyengébb, a jobb lábam, óriási gólt rúgtam, a meccs embere lettem... Szép emlék, de a bajnoki cím mindennél többet jelent!
” – büszkélkedik Balog Csaba
.
„A Népstadionban volt az első találkozó. A Manchester középső védője, John O'Shea megjegyezte az edzés előtt: »Egy libalegelőre hoztak bennünket.« Ez kissé feltüzelte a csapatot...” – avat be a United-verés hátterébe Egressy Gábor.

„Ha akadt egy-egy botlás, nem az volt a módi, hogy elkezdték szidni a gárdát, hanem lelkesítettek bennünket, mi pedig megpróbáltunk még többet kihozni magunkból”    – beszél a szurkolókhoz fűződő szoros kapcsolatról Waltner Róbert.

„Rengeteg olyan élményem volt, amit pesti emberként addig nem élhettem át. Sok vagány és jó futballista volt a csapatban, boldog vagyok ma is, hogy maradandót alkottunk!”  – hatódik meg kissé húsz év elteltével is Kenesei Krisztián.

A Zalaegerszeg a BL-selejtezőn Koplárovics Béla góljával legyőzte a Manchester Unitedet
A Zalaegerszeg a BL-selejtezőn Koplárovics Béla góljával legyőzte a Manchester Unitedet


S hogy kié legyen a végszó?

Lehetne Bozsik Péteré („Ha néhány hétre is, de felkerültünk a világfutball térképére”), de legyen inkább Marika nénié: „Petivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Karácsony és más ünnepek előtt mindig felhív. Nagyon közvetlen, tiszteletre méltó ember. No meg a bajnokcsapat irányítása az ő nevéhez fűződik, úgyhogy rendkívül büszke vagyok rá.”

Hát még milyen büszke mindmáig „Csoki” is!
Tessék? Hogy ő kicsoda?

Nos, az Aranyév 215. oldalán kiderül...

(Bóbics László: Aranyév, magánkiadás, 2022)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 2-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik