NB I: Skribek Alen maradandót alkotna a Puskás Akadémiával

Z. A.Z. A.
2022.02.17. 07:14
null
Skribek Alen megszerezte az első gólját a Puskás Akadémia játékosaként (Fotó: Földi Imre)
Megszerezte első gólját a Puskás Akadémia labdarúgójaként Skribek Alen, a zalaegerszegi kölcsönjátékból visszatérő szélső mégsem lehetett maradéktalanul elégedett. Noha az előző három tavaszi meccsét egyaránt megnyerő csapata toronymagas esélyes volt az utolsó helyezett MTK Budapest elleni találkozón, 2–1-es vereséget szenvedett a Pancho Arénában.

 

„Az első játékrészben sajnos tompán futballoztunk, pedig a bemelegítésnél jó állapotban éreztük magunkat – tekintett vissza a szombati bajnokira a 20 éves futballista. – Kevés volt a mozgás, a különböző játékhelyzeteket nem jól oldottuk meg, ugyanakkor a szünetet követően feljavultunk, és voltak helyzeteink. A gólom előtt jó indítást kaptam Yoëll van Niefftől, magam elé tettem a labdát, vártam egy ütemet, hogy pattanjon, majd ellőttem a kapus jobb keze mellett. A gól jót tett a lelkemnek, bár jobban örültem volna, ha pontot vagy pontokat szerzünk vele.”

Korábban a Budafok kölcsönjátékosaként már kétszer is betalált az MTK ellen (az első alkalommal 2–1-re nyertek, aztán 2–2-es döntetlent játszottak), vagyis elmondható, rendre jól megy neki a kék-fehérek ellen. Vasárnap megint olyan ellenfél érkezik Felcsútra, amely a bennmaradásért küzd, nagy kérdés, a DVSC ellen a Puskás Akadémia melyik arcát mutatja.

„Ha az idény előtt azt mondja valaki, az első négy tavaszi meccsünkön kilenc pontot szerzünk, biztosan elfogadjuk – folytatta. – Az MTK az életéért küzd, az ilyen csapatok ellen sohasem könnyű játszani még akkor sem, ha számunkra az első helyen maradás volt a tét. Tanulnunk kell a hibáinkból, fontos lesz, hogy a DVSC-re erőltessük az akaratunkat a mérkőzés uralása érdekében. Betegség miatt sajnos nem tudtam elmenni a felkészülés idején a dél-spanyolországi edzőtáborba, de az a célom, hogy beverekedjem magam a kezdő tizenegybe. Hornyák Zsolt vezetőedző bízik bennem, jön vissza az erőm, hiszem, az első két hely egyikét meg tudjuk szerezni a bajnokság végén.”

LABDARÚGÓ NB I
A 21. FORDULÓ PROGRAMJA
Február 18., péntek

20.00: Mezőkövesd–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Február 19., szombat
14.45: Kisvárda–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
17.00: Gyirmót FC Győr–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
19.30: MTK Budapest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Február 20., vasárnap
15.30:
Puskás Akadémia–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
17.45: Mol Fehérvár FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 20 13 2 5 36–17 +19 41
2. Puskás Akadémia 20 12 4 4 30–21 +9 40
3. Kisvárda 20 11 6 3 34–19 +15 39
4. Mol Fehérvár 20 8 5 7 25–24 +1 29
5. Paksi FC 20 8 3 9 50–41 +9 27
6. Mezőkövesd 20 7 5 8 25–31 –6 26
7. Zalaegerszegi TE 20 7 5 8 30–39 –9 26
8. Budapest Honvéd 20 7 2 11 35–37 –2 23
9. Gyirmót FC Győr 20 6 5 9 22–30 –8 23
10. Debreceni VSC 20 5 7 8 33–34 –1 22
11. MTK Budapest 20 5 4 11 16–35 –19 19
12. Újpest FC20461024–32–818
Legfrissebb hírek

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45

Bognár: Egy percig sem éreztem, hogy kikaphatunk; Erős: Talán a döntetlen reálisabb lett volna

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 08:56

NB I: rossz pillanatban játszik örökrangadót az MTK a Fradival?

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 08:38