FTC: Rebrov eltávolította az érinthetetlen sztárokat – Nicsenko

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 09:59
null
A Ferencváros egykori gólkirálya, az ETO FC Győr utánpótlásában dolgozó Igor Nicsenko örül honfitársa, Szerhij Rebrov ferencvárosi sikereinek (Fotó: FradiMédia, archív)
A Ferencváros korábbi futballistáját, a jelenleg az ETO FC Győr utánpótlásában edzősködő Igor Nicsenkót kérdezték Ukrajnában Szerhij Rebrovról, az FTC vezetőedzőjéről. A korábbi gólkirály elmondta, Rebrov elsősorban annak köszönheti magyarországi sikereit, hogy rendet rakott az öltözőben, olyan döntéseket hozott, amiket más külföldi trénerek nem tettek volna meg.

 

Az ua-football.com cikkében Igor Nicsenko kifejtette, a magyar klubok évek óta küzdenek azzal, hogy általában nem tudnak bejutni a nemzetközi kupák csoportkörébe, és ez volt a Ferencváros problémája is, de Szerhij Rebrovval 15 év után ismét elérte célját a klub.

„Azt mondom a magyar barátaimnak: volt itt már mindenféle edző, de nézzétek meg, egy ukrán kellett a sikerhez, korábban kellett volna hívni! Honfitársként örülök, hogy eredményes tudott lenni egy nehéz bajnokságban” – fogalmazott Nicsenko, aki azt is kifejtette, véleménye szerint minek köszönhető Rebrov sikere, hogy a bajnoki cím után csoportkörbe vezette a Ferencvárost az Európa-ligában.

„Rebrov olyan döntéseket hozott, melyeket más külföldi edzők szerintem nem hoztak volna meg. A csapatban voltak érinthetetlen sztárok, akiket eltávolított, másokat állított a helyükre. Megváltoztatta az öltözői légkört, ez nagyon fontos tényező.”

Nicsenko neveket nem említett, de mint ismert, tavaly tavasszal, Rebrovnál Böde Dániel és Davide Lanzafame sem számított nélkülözhetetlennek az addigi alapemberek közül, és nyáron mindketten távoztak is a klubtól.

Nicsenko 1996 januárjában szerződött a Stadlertől a Ferencvárosba, amellyel bajnokságot nyert és az 1995–1996-os idényben 18 találattal gólkirály is lett. Mint arról a napokban megjelent, a magyar bajnokságban szerepelt légiósokról szóló összeállításunkban is írtunk, Nicsenko 1995 és 2004 között, a Stadler, a Ferencváros, a Dunaferr és a Győri ETO színeiben 255 meccsen 98 gólt szerzett az élvonalban, amivel az NB I története legeredményesebb légiósának számít.

 

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
7 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik