Gyász: elhunyt Faragó Lajos, a kispesti Aranycsapat utolsó tagja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.13. 10:52
null
Faragó Lajos (1932–2019) (Fotó: honvedfc.hu)
Hétfőre virradóra 86. éves korában elhunyt Faragó Lajos, a Budapest Honvéd 1950-es évekbeli Aranycsapatának utolsó tagja – tudatta a Nemzeti Sporttal a család. A labdarúgókapus háromszor (1952, 1954, 1955) nyert bajnoki címet a kispestiekkel, hétszer szerepelt a felnőttválogatottban, tagja volt a római olimpián 1960-ban bronzérmes csapatnak. Kétszer (1953, 1958) bajnoki ezüstérmet, egyszer (1959) bronzérmet szerzett a Honvéddal, Közép-európai Kupa-győztes (1959).

Faragó Lajos 1945-től tartozott a kispesti csapathoz (Kispesti AC, majd Bp. Honvéd), amelynél együtt szerepelt többek között Bozsik Józseffel és Puskás Ferenccel. 1963-as visszavonulásáig volt a Honvéd labdarúgója.

Faragó hét alkalommal szerepelt a magyar felnőtt-, nyolcszor az olimpiai válogatottban, utóbbival az 1960-as római olimpián bronzérmes lett.

A Honvédtól 1963-as visszavonulása után sem szakadt el, a klub utánpótlásában dolgozott, majd az 1973–1974-es idényben a felnőttcsapat vezetőedzőjeként. Később Szíriában és Mozambikban is megfordult, majd a Kossuth KFSE vezetőedzője volt.

Faragó Lajost a Honvéd saját halottjának tekinti – áll a klub hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
5 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
14 órája

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 12:30

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
2026.11.01. 15:13

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01