Videoton: orvosi és fizikai felméréssel kezdtek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.23. 16:29
Megkezdte a felkészülést a 2014–2015-ös szezonra a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton.

„Reggel nyolc órakor az egyik csoport a székesfehérvári C-Medben orvosi vizsgálaton vett részt. Többek közt vérvétel, vizeletvizsgálat, testtömegmérés, belgyógyászati vizsgálat és fogászati vizsgálat szerepelt a programban – mondta a vidi.hu-nak Kovács Tibor csapatorvos. – Egy másik csoport számára, szintén reggel nyolckor, a Sóstói Stadionban fizikai felmérés kezdődött. Ezek a tesztek, vizsgálatok a következő napokban még folytatódnak, majd a hét második felében következik az eredmények kiértékelése.” vidi.hu-nak Kovács Tibor csapatorvos. – Egy másik csoport számára, szintén reggel nyolckor, a Sóstói Stadionban fizikai felmérés kezdődött. Ezek a tesztek, vizsgálatok a következő napokban még folytatódnak, majd a hét második felében következik az eredmények kiértékelése.”

Az új vezetőedző, Joan Carrillo Milan 17.00-kor tartja az első edzést a csapatnak a Sóstói Stadion edzőpályáján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza?), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, PMFC – kölcsönből vissza?), Szakály Dénes (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Tóth Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Zsótér Donát (Szolnok – kölcsönből vissza?),
Távozott/távozhat: Lupeta (portugál, ?), Tomás Tujvel (Puskás Akadémia – kölcsönbe?), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Horváth Tamás (Mezőkövesd), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Radó András (Haladás)

 

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06