DVSC: Szécsi jövője fontos a klubnak, de döntés még nincs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.11. 16:13
Szécsi Márk tavasszal a DVSC-Teva kölcsönjátékosaként szerepelt Kecskeméten, alapembernek számított Bekő Balázs csapatában. Nem meglepő, hogy a KTE újra kölcsönvenné a középpályást, jövőjéről Debrecenben mondják ki a végső szót.

„Szécsi Márkkal kapcsolatban a végső döntést a Debrecen hozza meg. A DVSC tulajdonosával, Szima Gáborral már egyeztettünk a tavasszal Kecskeméten bizonyító játékosról. Szima úr rendkívül pozitívan állt a kérdéshez, elmondta, számára is fontos a játékos jövője, ezért olyan döntést hoznak, amely a játékosnak és a Lokinak is megfelelő” – mondta a játékost képviselő CMG menedzseriroda részéről Kövesdi Viktor.

A játékosügynök hozzátette, több klub is érdeklődik a 20 éves futballista iránt, például a Kecskemét is szívesen újra kölcsönvenné.

Szécsi jelen állás szerint vagy Debrecenben kezdi a felkészülést, vagy ismét kölcsönben folytathatja. Tavasszal Kecskeméten 12 bajnokin lépett pályára, egy gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Burics András (KTE – kölcsönből vissza?), Engel Alex (Vasas – kölcsönből vissza), Gál Mátyás (Vasas – kölcsönből vissza), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Ferencváros), Lucas Marcolini (brazil, Békéscsaba – kölcsönből vissza), Vukasin Polekszics (montenegrói, KTE – kölcsönből vissza?), Pölöskey Péter (PMFC – kölcsönből vissza), Szécsi Márk (KTE – kölcsönből vissza?), Szűcs István (Létavértes – kölcsönből vissza?), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönből vissza),
Távozott/távozhat: Gál Mátyás (Nyíregyháza?), Pölöskey Péter (KTE?)
Kiszemeltek: Balázs Benjámin (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry)

Legfrissebb hírek

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

NB I, 2026: az összes nyári átigazolás

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28