Kaposvár: Selymes egész nap tárgyalt, holnap bemutathatják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.05. 18:30
A Nemzeti Sport információja szerint Selymes Tibor ma egész nap tárgyalt a labdarúgó NB I-ben sereghajtó Kaposvár vezetőivel, és holnap bemutathatják a csapat új vezetőedzőjeként.

Értesüléseink szerint holnap délelőtt még folytatódnak az egyeztetések a legutóbb a román Sageata Navodarit irányító szakember és a Kaposvár között, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor hétfő délután hivatalosan bemutathatják az új vezetőedzőt.

A balánbányai születésű Selymes Tibor játékos-pályafutása során Magyarországon a Haladást és a Debrecent erősítette, Romániában az FC Brasov-ban és a Dinamo Bucuresti-ben játszott, Belgiumban a Cercle Bruges-ben, az Anderlechtben, valamint a Standard Liege-ben futballozott.

Edzői karrierjét az FC Sopronnál kezdte, majd Romániában vállalt munkát, ahol hat csapatot irányított, legutóbb az első osztályú bajnokság 13. helyén álló Sageata Navodari vezetőedzőjeként dolgozott.

Mint beszámoltunk róla, információink szerint André Alves visszatérése is szóba került a Kaposvárnál, de a ciprusi Omonia is érdeklődik a brazil csatár iránt.

Legfrissebb hírek

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 14:36

A Kaposvár és a Szeged már a nyolc között a férfi vízilabda MK selejtezőjében

Vízilabda
2026.08.29. 22:05

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

A Vasas röplabdacsapata nehéz sorsolást kapott a BL-ben

Röplabda
2026.07.15. 14:07

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11