Magyar Kupa: az MTK óriási lépést tett a 8 közé jutás felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 18:49
null
Az MTK háromgólos előnnyel várhatja a budapesti visszavágót (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán az MTK Vass Patrik, Horváth Zsolt és Kanta József góljával idegenben 3–0-ra legyőzte a Kecskemétet.

 

A kecskemétiek kezdték jobban a találkozót, a kecskemetite.hu tudósítása szerint már az ötödik percben ziccert alakítottak ki, Nagy labdaszerzése után Gréczi lövését azonban védte Groppioni. Az MTK kapusát a 11. percben is foglalkoztatták a hazaiak, ezúttal Balázs szerzett labdát, de a lövése nem okozott gondot Groppioninak.

MESTERMÉRLEG
Bekő Balázs: – Az első félidőben az volt a legnagyobb gond a játékunkkal, hogy nem használtuk ki a ziccereinket. Az első kapott gól után szétesett a játékunk, és kilátástalanul futballoztunk.
Garami József: – Nyertünk ugyan három nullára, de az eredmény nem tükrözi a pályán történteket, mert a Kecskemétnek is voltak nagy lehetőségei. A második félidei játékunk alapján azonban megérdemeltük a győzelmet.

A vendégek Eppel korai csúsztatásával veszélyeztették Antal kapuját, majd egy szabadrúgás után Fejes lövése kerülte el nem sokkal a kaput. Az első fél órához érve felpörögtek kissé az események, előbb Eppelt blokkolták, majd nem sokkal később Csiki szabadrúgása után védett Antal, mielőtt Eppel a lécre fejelt.

A második játékrész elején Vass szánta el magát 20 méterről lövésre, a megpattanó labda pedig Antal hálójában kötött ki (0–1). Egyórányi játékhoz közeledve Pölöskei szabadrúgása kevéssel kerülte el a hazai kaput, a 63. percben azonban már kettőre nőtt a vendégelőny: egy kontra végén Kanta passzából a szünetben beálló Horváth lőtt a jobb alsóba (0–2).

A vendégek továbbra sem álltak le, és nem sokon múlt, hogy növelje előnyét a fővárosi együttes, Kanta lövését a kapufa védte, Pölöskei távoli próbálkozása pedig kevéssel a kapu mellé szállt. A 81. percben Balázs vihette óriási ziccerben a kapusra a labdát, de nem tudott ellőni Groppioni mellett, majd Vass szerzett kis híján labdát egy rossz hazaadás után.

A 93. percben újabb gólt szerzett a vendégcsapat, Horváth harcolt ki büntetőt, Kanta pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest, formalitássá silányítva a visszavágót (0–3).

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–MTK Budapest 0–3 (0–0)
Kecskemét,
200 néző. Széktói Stadion. V: Kassai (Erős, Ring)
KECSKEMÉT:
Antal – Mogyorósi, Karan, Varga R., Farkas A. – Vukaszovics, Nagy P. (Leo, a szünetben) – Pekár, Patvaros (Bulajics, 74.), Gréczi (Rajczi, 66.) – Balázs Zs. Vezetőedző: Bekő Balázs
MTK:
Groppioni – Baki, Kálnoki Kis, Poór, Fejes A. – Batik (Pölöskei Zs., a szünetben) – Vass P., Kanta J., Ladányi, Csiki (Frank, 80.) – Eppel (Horváth Zs., a szünetben). Szakmai igazgató: Garami József
Gólszerző: Vass P. (48.), Horváth Zs. (63.), Kanta (93. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:51

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43
Ezek is érdekelhetik