NB I: Megint a kezünkben volt a mérkőzés - Kozma

2013.08.16. 21:18
A labdarúgó NB I negyedik fordulójának nyitó mérkőzésén az Újpest 2–2-es döntetlent játszott a Kaposvári Rákóczi otthonában. A hazaiak vezetőedzője, Prukner László szerint a figyelmetlenségek és a képességbeli hiányosságok megint kiütköztek , míg a vendégek szakvezetője, Kozma István szerint megint a kezükben volt a mérkőzés, de a végén örülhettek az egy pontnak.

„Úgy érzem, az első félidőben megint kezünkben volt a mérkőzés, sőt a második félidő elején is. Aztán kaptunk egy pontrúgásból egy gólt, ami után megült a csapat, ráadásul sérülés is volt, így egy kicsit felbolydult a csapat. Megint elveszítettük a ritmust, és aztán hátrányba is kerültünk, de mutatja az erőnket, hogy felálltunk, és a végén még a győzelmet is majdnem megszereztük. Megint olyan gólt kaptunk, ami nem egy kijátszott szituáció volt, hanem pontrúgásból, amely nagyon nagy hiba. Nem éreztem azt, hogy a Kaposvár tudna fordítani, de a gól mindent megváltoztatott" – nyilatkozta a Sport Televíziónak az Újpest edzője, Kozma István.Kozma István.

„Úgy érzem, hogy a játékosok sokat tettek azért, hogy megszerezzük ma a három pontot. Sajnos, ami eddig is jellemzett bennünket, a figyelmetlenség, a képességbeli hiányosságok, amely hosszú tanulási folyamat után orvosolható, ez most is jelentkezett. Fél perc telt el a csere és a gól között, tehát semmiképp sem ennek köszönhető. Nagyon sajnálom, hogy a csapat tett a győzelemért, de nem sikerült. A vereségek elbizonytalanítják a csapatot, a munkába vetett hitet csökkentik, de remélem ezt a feszültséget tudjuk csökkenteni a jövő héten" – értékelte a mérkőzést a Kaposvár vezetőedzője, Prukner László.

Legfrissebb hírek

Vért izzadva lett bronzérmes a Vasas a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
3 órája

Schmidt Ádám: A fiatalokat a minőségi létesítményekkel lehet a sporthoz csábítani

Egyéb egyéni
2026.03.19. 20:54

A Kaposvár lesz a Vasas ellenfele a női röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
2026.03.13. 20:52

A Kaposvár kétgólos győzelemmel növelte előnyét az élen az NB III Délnyugati csoportjában

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 20:13

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Röplabda
2026.03.05. 16:25

NB III: a Kaposvár rangadót nyert Nagykanizsán, az FTC II győzött Pakson

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 16:58

Nem jött össze a kaposvári bravúr a Challenge-kupában

Röplabda
2026.02.25. 22:00

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02
Ezek is érdekelhetik