Haladás-Újpest: két gól itt, két piros ott

2012.11.10. 16:02
null
Az Újpest küzdött, de végül fejet hajtott a Haladás előtt (Fotó: Unger Tamás)
Címkék
A labdarúgó NB I 14. fordulójában az öt forduló óta nyeretlen Haladás az Újpestet fogadta, és rengeteg helyzet kihagyása után egy tizenegyessel a 69. percben előnybe került. A végén a kilenc főre fogyatkozott Újpest rohamozott, de a Haladás már nem engedte ki a kezéből a három pontot, sőt, a ráadásban Kenesei Krisztián is betalált.

„Ahhoz képest” – erre gondoltunk többször is a Haladás–Újpest bajnoki első negyedórájában. Először azért, mert bár a hazaiak mestere, Artner Tamás felajánlotta lemondását a múlt héten, a vezetőségnek köszönhetően még mindig ő vezette a Halit; majd azért, mert a mérkőzés eleje magyar mértékkel kifejezetten izgalmas és mozgalmas volt. Következett ezután egy újabb „ahhoz képest”, mert a már öt mérkőzés óta nyeretlen hazaiak nem csipkedték éppen magukat (sőt), míg a vendégek két helyzetet is kialakítottak az első percekben.

Az első játékrész derekára a szombathelyiek is eljutottak két ziccerig, de mindkettőt (Ugrai Roland és Nagy Dániel próbálkozott) egy-egy újpestibe püfölték, majd Radó András hibázott ajtó-ablak helyzetben, már csak a kapussal szemben állva. A kispad előtt idegesen toporgó Artner arckifejezését, gondoljuk, nem kell ecsetelni...

Az első negyedóra után egyébként feljebb vitte védekezését az Újpest, de ezzel csak annyit ért el, hogy az ellentámadásokra nem maradt tér, a védelem mögé betörő szélsők viszont többször is helyzetbe kerültek. A középpályás sarabolás mellett Kabát Péter szabad- és sarokrúgásaiban bízhattak csak a lila-fehérek, mert az NB I-ben jól rajtoló Bruno Moraes meglehetősen öregurasan és körülményesen futballozott.

Jót tett viszont a Haladásnak a szünetbeli Artner-beszéd, mert sokkal izgalmasabban folytatta a mérkőzést. Ám ziccereiket kihagyták a hazaiak, miközben Kabát közeli lövését a gólvonalon hárította a bevetődő Fehér Zoltán, Alessandro Iandoli pedig begyűjtötte második sárgáját is kezezésért.

Nem sokkal később Grégory Christ is leballagott, szintén piros miatt, csak ő éppen a gólvonalon kezezett – a megítélt büntetőt Iszlai Bence magabiztosan értékesítette. 1–0

Aki azt várta, hogy a Haladás ezt követően lemossa a pályáról az Újpestet, az nem követte a szombathelyiek legutóbbi időkben bemutatott ténykedéseit, mert a hajrában mezőnyfölénybe került a vendégcsapat kilenc emberrel is (!), és kétszer is helyzetbe került.

Kaptak is a hazai játékosok hideget-meleget közönségüktől, még az sem enyhített a nézők haragján a „nyámnyila” játék miatt, hogy a legvégén a csereként beállt Kenesei Krisztián is betalált. 2–0

A végletekig elcsépelt közhely most is igaz: a győztes csak a három pontnak örülhet.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC
13 8 4 1 27–12 +15 28
2. Debreceni VSC-Teva 13 8 1 4 21–11 +10 25
3. MTK Budapest 13 7 4 2 22–14 +8 25
4. Videoton FC 13 6 3 4 18–13 +5 21
5. Diósgyőri VTK 14 5 4 5 11–15 –4 19
6. Budapest Honvéd 13 5 3 5 20–20 0 18
7. KTE-Phoenix Mecano 13 5 3 5 17–18 –1 18
8. Ferencváros 13 4 6 3 19–17 +2 18
9. Pécsi MFC 14 4 6 4 14–15 –1 18
10. Újpest FC 14 4 5 5 19–18 +1 17
11. Haladás 14 4 4 6 18–15 +3 16
12. Kaposvári Rákóczi 13 4 4 5 13–17 –4 16
13. Lombard Pápa 14 4 4 6 13–21 –8 16
14. MVM Paks 13 3 7 3 17–15 +2 16
15. Egri FC 13 2 5 6 9–19 –10 11
16. Siófok 14 1 3 10 9–27 –18 6
Legfrissebb hírek

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
2 perce

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
5 perce

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
15 perce

NBA: ismét Shai Gilgeous-Alexander az alapszakasz MVP-je

Amerikai sportok
20 perce

Tizennégy bajnoki után menesztették Gazdag Dánielék edzőjét – hivatalos

Minden más foci
22 perce

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
56 perce

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
1 órája

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik